A Renault is csalhatott

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A francia hatóságok vizsgálatot folytatnak a Renault ellen a dízelmotorok emissziós értékei meghamisításának gyanújával - értesült pénteken párizsi ügyészségi forrásból a Reuters hírügynökség.

A hírügynökséget tájékoztató ügyészségi forrás szerint három vizsgálóbíró foglalkozik az üggyel annak eldöntésére, hogy indítsanak-e eljárást a Renault ellen. A vizsgálat a gazdasági minisztérium által készített és tavaly novemberben benyújtott tanulmány megállapításain alapul.

A francia hatóságok a Volkswagen dízelbotrányának kitörését követően tartottak házkutatást a Renault hivatali helyiségeiben. A Renault akkori közleményében leszögezte, hogy minden emissziós értékre vonatkozó franciaországi és európai előírást betart, illetve járművei nincsenek ellátva az emissziós értékeket manipuláló szoftverrel.

A Renault tavaly 15 ezer autót hívott vissza határértéket meghaladó károsanyag-kibocsátás miatt, ami a cég állítása szerint nem szándékosság miatt következett be.

A Renault részvénye kezdetben négy százalékkal gyengült pénteken a vizsgálatról szóló hírre, majd később két és fél százalékra mérsékelte veszteségét, miközben a Stoxx Europe 600 indexben foglalt autóipari vállalatok mutatója 0,5 százalékkal emelkedett.

Olvasta már? A Fiat-Chryslert is csalással vádolják
A német Volkswagen után az olasz-amerikai Fiat-Chryslert is azzal vádolja az amerikai környezetvédelmi hivatal, hogy csalt, és meghamisította a károsanyag-kibocsátás mértékét azzal, hogy speciális szoftvert épített az autókba.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ismét növekedést látunk a kínai autópiacon »