Áfacsaló autókereskedőket fogott a NAV

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Gépjármű-kereskedelemre szakosodott bűnszervezetet működtetett az a tatabányai férfi, akit társaival együtt elfogtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az eddigi adatok szerint összesen 98 millió forint áfát csaltak el - tájékoztatott az adóhatóság szerdán.

A bűnszervezet Németországból és Hollandiából szerzett be gépkocsikat nettó áron, általános forgalmi adó (áfa) nélkül, majd belföldön értékesítette úgy, hogy adót egyik országban sem fizetett. Az ügyletben részt vevő egyik cég egyáltalán nem tett adóbevallást, a többi cég pedig hamis számlákkal belföldi beszerzés látszatát keltette, és a számlák áfa-tartalmát bevallásában levonta.

Az akcióban 67 pénzügyi nyomozó 27 helyszínen végzett házkutatást, a Komárom-Esztergom megyei revizorok pedig ellenőrizték a munkavállalók bejelentését - közölte a NAV.

Az irányító, büntetett előéletű férfit és egy szlovák társát a NAV Merkúr bevetési egysége fogta el. Az irányító lakásán nyolc hamis személyi okmányt találtak. Az állami költségvetést ért kár megtérülése érdekében 224 millió forint értékben zárolták az elkövetők vagyonát, a többi között lefoglaltak 34 gépkocsit és 14 millió forint készpénzt.

A pénzügyi nyomozók négy gyanúsítottat és nyolc tanút hallgattak ki. Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás. Az irányító és szlovák társa előzetes letartóztatásban van.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Ezt olvasta már?

Nem teljesen volt eredményes az ÁFA csökkentése »

4IG 750 (0,81 ) AKKO Invest 434 (0,93 ) ALTEO 836 (-0,24 ) ANY 1370 (0,74 ) APPENINN 389 (0,91 ) AutoWallis 104 (0,97 ) CSEPEL 500 (2,04 ) EHEP 9500 (-5,94 ) EMASZ 30400 (0,66 ) ENEFI 408 (0,99 ) ESTMEDIA 136 (-2,16 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) GSPARK 5020 (-1,18 ) KPACK 28800 (23,08 ) KULCSSOFT 3000 (7,14 ) MASTERPLAST 742 (-0,27 ) MOL 2866 (0,21 ) MTELEKOM 442 (0,68 ) NORDTELEKOM 52 (-3,35 ) OPUS 320 (2,89 ) ORMESTER 10300 (3,00 ) OTP 14850 (-0,20 ) OTT1 255 (1,19 ) RABA 1200 (1,69 ) RICHTER 5850 (-0,76 ) SET Group 103 (4,04 ) TAKAREK 578 (7,04 ) WABERERS 1195 (0,84 ) ZWACK 17600 (0,86 )