Az új szabvány szorongatja meg a VW-t

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A termelés átmeneti korlátozására kényszerül a Volkswagen német autógyár a wolfsburgi központi üzemében szeptemberben, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP).

Újratervezés indult

A társaság szerdai közleménye szerint Herbert Diess, a Volkswagen csoport (VW) vezérigazgatója a wolfsburgi üzem dolgozóinak gyűlésén elmondta, hogy hatalmas feladat az átállás a WLTP szabványra, ezt mutatja, hogy egyedül a Volkswagen márkánál több mint 200 modellvariációt kell rendkívül rövid idő alatt újra levizsgáztatni és engedélyeztetni.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Az új típusú eljárás az eddiginél sokkal összetettebb és hosszabb, nagyjából háromszoros vagy négyszeres ráfordítást igényel, ezért "szinte éjjel-nappal" a WLTP-nek megfelelő tesztek lefolytatásával foglalkoznak. Azonban így sem végeznek időben, így a húszezer embert foglalkoztató wolfsburgi üzemben termeléskieséssel kell számolni a harmadik negyedévben.

A tervek szerint a nyári szünet után csak olyan modelleket gyártanak majd, amelyek már átestek a vizsgálatokon, a járművek kiszállítását pedig az engedélyek megérkezésével, fokozatosan kezdik majd meg. Azonban ideiglenesen így is sok járművet kell majd tárolni, és szeptember végéig több napra le kell állítani a termelést, hogy az elfekvő gyártmányok száma ne emelkedjen túlságosan magasra. A szünnapok ütemezéséről a következő napokban tárgyalnak majd az üzemi tanáccsal - ismertette a vezérigazgató.

Az egész ágazatot érinti

A Handelsblatt című üzleti lap értesülése szerint a VW-nál azzal számolnak, hogy az átállás körüli nehézségek visszavetik a cégcsoport teljesítményét az üzleti év második felében. Az is lehetséges, hogy átmenetileg a rövidített munkaidőre vagy a négynapos munkahét bevezetésére kényszerülnek.

A lap felidézte, hogy a VW-hoz tartozó Porsche már májusban bejelentette, hogy az átállás miatt ideiglenesen szűkítik a modellkínálatot. A Handelsblatt szerint más gyártók, köztük a Renault és a Hyundai is hasonló gondokkal küszködik.

Új szabvány

A WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures - világszinten összehangolt könnyűjármű-tesztelési eljárások) szabványt a VW 2015-ben kirobbant dízelbotránya nyomán vezették be, az új mérési eljárás a várakozások szerint az eddiginél pontosabban mutatja meg, hogy egy autó a mindennapi használat során mennyi üzemanyagot fogyaszt és mennyi káros anyagot bocsát ki.

Az Európai Unióban 2017. szeptember 1-jétől már a WLTP alapján megállapított értékeket kell megadni az új fejlesztésű modelleknél, és 2019-ig fokozatosan az összes korábban kifejlesztett, de új gyártású személygépkocsinál is a WLTP szabványt kell alkalmazni.

Botrányos történet

A VW botránya azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást.

Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el. A VW a világ legnagyobb gépjárműgyártója, tavaly 10,74 millió gépjárművet értékesített, ami 4,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen az Audi, a Skoda, a Seat, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Találtuk

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Magyar fiatalok is pályára lépnek az idei VB-n

A FIFA Világbajnokság-McDonald's Játékoskísérő program keretében...

A tökéletes kempingezés titkai

Néhány dologra nem árt előre felkészülni, hogy valóban felhőtlen...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Pozsonyban olcsóbb a Volkswagennek »

4IG 4100 (5,13 ) AKKO Invest 23600 (-0,84 ) ALTEO 788 (1,03 ) ANY 1335 (-1,84 ) APPENINN 470 (0,43 ) AutoWallis 130 (1,57 ) BIF 3080 (-0,32 ) CIGPANNONIA 406 (-1,81 ) CSEPEL 840 (16,67 ) EHEP 4800 (-5,88 ) ENEFI 442 (-3,28 ) ESTMEDIA 113 (4,26 ) FORRAS/OE 1060 (3,92 ) FUTURAQUA 80 (-3,61 ) GSPARK 3580 (0,85 ) KONZUM 197 (-1,50 ) KULCSSOFT 1300 (-5,11 ) MASTERPLAST 708 (-0,28 ) MOL 3186 (1,21 ) MTELEKOM 421 (-0,71 ) NORDTELEKOM 47 (4,42 ) NUTEX 29 (-2,03 ) OPUS 396 (-1,00 ) OTP 12140 (-0,33 ) OTT1 204 (-0,73 ) PANNERGY 716 (0,85 ) RABA 1180 (-0,84 ) RICHTER 5020 (-0,20 ) SET Group 707 (-0,42 ) TAKAREK 680 (-1,16 ) WABERERS 1255 (-3,46 )