Bemutatták az új Volkswagen Golfot

| olvasási idő: kb. 1 perc

Bemutatták kedden Berlinben a Volkswagen Golf új, hetedik generációs modelljét.

 

A világpremiert a német főváros egyik leghíresebb múzeumában, a Neue Nationalgalerie-ben tartották kedd este. Martin Winterkorn, a Volkswagen csoport vezérigazgatója a mintegy 700 meghívott vendég előtt hangsúlyozta: "a Golf messze a legfontosabb jármű" a cég számára, és a hetedik generáció "újabb állomás a csúcsra vezető úton".

A Volkswagen csoport célja, hogy 2018-ra a világ első számú autógyártó társasága legyen. A stratégiában nagy szerepet szánnak a Golfnak, a német vállalat legsikeresebb modelljének, amelyből az első generáció 1974-es premierje óta csaknem 30 millió darabot adtak el.

Az új autón a leginkább szembetűnő újdonság a hatodik generációnál alkalmazott első lámpánál laposabb, sportos benyomást keltő fényszóró. A hetes Golf azonban hosszabb és szélesebb is elődjénél, mégis csaknem 100 kilogrammal könnyebb, ami trendfordulót jelez, hiszen az utóbbi évtizedekben az autók a felszereltség bővülésével és biztonság, valamint a kényelem növekedésével jellemzően egyre nehezebbek lettek. Az első generációs Golf például 750 kilogramm volt, a modell hatodik kiadása pedig 1217 kilogramm.

Az új modell takarékosabb is, mintegy 25 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint az előző. Az 1,4-es benzines motor átlagos fogyasztása 100 kilométerenként 4,8 liter, a dízelmotorral szerelt modellé 3,3 liter.

A hetedik Golfot augusztus vége óta gyártják Wolfsburgban és Zwickauban. Később a Volkswagwen egyik kínai üzemében, Csangcsunban (Changchun) is gyártják. Az értékesítés novemberben kezdődik, a legolcsóbb verzió 17 ezer euróba kerül.

A konszernhez tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Seat, a Skoda, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche, valamint a Scania. A cég az Audi révén a magyarországi autóiparban is jelen van, a győri Audi-üzem 1994 óta működik.

Ezt olvasta már?

1,77 milliárd euróban fáj a dízelbotrány a VW-nek »

4IG 1104 (-1,43 ) APPENINN 475 (0,32 ) AutoWallis 130 (7,00 ) BIF 290 (-4,29 ) CIGPANNONIA 383 (2,13 ) EHEP 5200 (1,96 ) ENEFI 454 (-2,58 ) ESTMEDIA 82 (0,37 ) FORRAS/T 1100 (-4,35 ) FUTURAQUA 81 (6,18 ) KONZUM 218 (2,11 ) KULCSSOFT 1210 (0,83 ) MASTERPLAST 722 (0,28 ) MOL 3136 (-0,95 ) NORDTELEKOM 43 (0,94 ) OPUS 436 (1,49 ) OTP 11760 (-2,00 ) OTT1 200 (0,91 ) PANNERGY 710 (0,57 ) RABA 1185 (-0,84 ) RICHTER 5130 (0,39 ) SET Group 550 (9,13 ) TAKAREK 644 (-1,23 ) WABERERS 1260 (14,55 )