Csökken a lengyel autógyártás

| forrás:
mtieco
| olvasási idő: kb. 1 perc

A lengyel gazdaság egyik pillérét alkotó gépkocsigyártás az idén becslések szerint egyharmadával esik vissza a 2008-as rekordévhez képest - írta a Gazeta Wyborcza című napilap hétfőn.

A lap értesülései szerint 2012-ben a lengyel gyárakat 650 ezer gépkocsi hagyja el, és a közép-európai tendenciákkal szemben jövőre további visszaesés várható. Pedig tavaly a legyártott autók eladásának értéke még a lengyel ipari értékesítés 13,6 százalékát tette ki. A Tychyben öt éve modernizált és kiépített Fiat-gyárból már az idén Torinóba vonul ki a Panda Classic gyártása. Az olasz döntés következménye, hogy a vállalat legnagyobb és egyben legjelentősebb teljesítménnyel - évi 600 ezer gépkocsi kapacitással - rendelkező európai gyárát 2012-ben 350 ezer, jövőre pedig 250 ezer autó hagyja el.

Hasonló a helyzet a gliwicei Opel-gyárban, ahol 200 ezer gépkocsi helyett az idén 130 ezret gyártanak és a leépítések elkerülése érdekében kétműszakos munkabeosztást vezettek be.

Ehhez kapcsolódik a kanadai autóipari beszállító, a Magna október végén hozott döntése: korábbi bejelentéseivel szemben nem a varsói FSO Zeran nevű személygépkocsi gyárban fog Nissan Infinitiket gyártani. Így valószínűleg a fővárosban másfél éve leállított autógyártás visszaállítására sem számíthatnak a lengyelek.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Új erőre kaphat a német autóipar »

4IG 601 (-2,91 ) AKKO Invest 455 (-1,09 ) ANY 1230 (0,41 ) APPENINN 342 (-3,39 ) AutoWallis 78 (-0,64 ) CIGPANNONIA 196 (11,36 ) DELTA 96 (-2,54 ) DM-KER 4400 (8,64 ) Duna House A 3140 (4,67 ) EHEP 2600 (-1,14 ) FORRAS/OE 1080 (-3,57 ) FUTURAQUA 68 (1,05 ) GSPARK 3200 (-1,54 ) Gloster 2500 (0,16 ) KULCSSOFT 1490 (-1,97 ) MASTERPLAST 604 (-0,33 ) MOL 1838 (-1,45 ) MTELEKOM 383 (-0,39 ) NORDTELEKOM 30 (-1,99 ) NUTEX 30 (-1,15 ) OPUS 248 (-1,20 ) OTP 10580 (-2,13 ) RICHTER 6640 (-0,52 ) SET Group 72 (-0,69 ) TAKAREK 475 (-0,63 ) WABERERS 870 (-0,46 ) ZWACK 16600 (-0,90 )