Intimszféra és nyugalom – ilyen lesz 2030-ban az autónk

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Az év vége felé közeledve mindig elgondolkozunk azon, mit is hoz az elkövetkező esztendő, egyáltalán a jövő. Így vannak ezzel az autógyárak is. Idén a 2030-as év jött divatba, a tervezők a dizájnerek azon gondolkoznak, milyen autókban is utazunk majd másfél évtized múlva.

A konstruktőrök ma azt mondják: 2030-ban az autóink olyanok lesznek majd, mint egy iroda és egy pihenő, kikapcsolódást jelentő hely keveréke. Gázt adni, vagy fékezni egyáltalán nem kell majd ezekben az autókban, sőt, kormánnyal sem lesznek felszerelve, a szó szoros értelmében önállóan, automatikusan – az irányításunk nélkül - közlekednek majd.

Heverhetünk, újságot olvashatunk a kocsinkban

Kézenfekvő a kérdés, mit csinálunk majd mi az ilyen kocsikban? A tervezők szerint például nem ülünk szorosan a kormány előtt, nem meredünk feszülten az utakra. Legalábbis ez derül ki a svájci Reenspeed fejlesztővállalat tanulmányából, amelyet hivatalosan 2015 tavaszán mutatnak be a Genfi Autószalonon.

Az ő autójukban, ha óhajtjuk heverhetünk, újságot olvashatunk, a szélvédő helyett modern kivetítőn nézhetünk filmeket, vagy internetezhetünk. Minden arra szolgál, hogy elválasszon, kikapcsoljon bennünket a városi közlekedés ,,zűrzavarából”.

A tanulmány érdekes, de egyáltalán nem egyedülálló. A Mercedes gyárban például hasonló kísérletek folynak. Aki például a kaliforniai Silicon Valley ,,Sunnyville” nevű fejlesztési központjában felteszi az úgynevezett virtuális valóság szemüveget, azonnal átsiklik egyfajta futurisztikus valóságba, s máris egy olyan Mercedesben ül, amely vezető nélkül közlekedik.

Konferenciaasztal, digitális munkahely, internet

Hogy néz ki majd belülről egy ilyen autó? Arról még a Mercedes interiőr-dizájnereinek vezetője szerint is meglehetősen vegyesek az elképzelések. Ha ez rajta múlna, ő inkább egy lakószobaként rendezné be az autót. Az viszont biztosnak tűnik, hogy 2030-ban az autóik sokkal nagyobb szakaszokon lesznek képesek önállóan, vezető nélkül közlekedni.

A mostani látvány az említett virtuális szemüvegen keresztül tényleg lebilincselő. Az ülés inkább kényelmes fotel-heverőre hasonlít, indulás után elfordul. Az utas tágas, szellős, panorámaablakokkal felszerelt kabinban találja magát. Konferenciaasztal, digitális munkahely segíti az idő eltöltését. Az utas dolgozhat, szörfözhet az interneten, vagy éppen játszhat a komputeren.

Még gondolkoznak a hagyományos felszereléseken

A belső kiképzés olyan mintha képernyőkből állna, ezek takarják el az ajtókat. A szélvédő displayként működik. Olykor emailek, máskor videók futnak rajta. Nincs többé vezetőülés, a kocsi mindenhonnan egyformán irányítható.

A Daimler jövőkutatói szerint a jövő autójának a személyes intimszférát, a nyugalmat, a kikapcsolódást kell szolgálnia. A tervezők azon még gondolkoznak, hogy a hagyományos eszközök és felszerelések, a gázpedál, a fék és egyebek, akár egy gombnyomásra, elővarázsolhatóak legyenek. Ezeknek csupán azt a lelki igényt kellene szolgálnia, hogy az utas mégis akármikor beavatkozhat az autó vezetésébe. Végtére is – mint a tervezők megfogalmazták – ők nem komputervállalatként, hanem autógyárként működnek.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Hatvanezer autót kell visszahívnia a Daimlernek »