Leállították VW-eladásokat Nagy-Britanniában

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Felfüggesztette négyezer új, dízelmotoros személyautó eladását Nagy-Britanniában a Volkswagen.

A német autógyár brit részlegének csütörtöki bejelentése szerint lehetséges, hogy az érintett járművekbe is beszerelték azt a szoftvert, amely laboratóriumi körülmények közepette a napi használatnál jóval kedvezőbb károsanyag-kibocsátási értékeket jelez. Az eladások felfüggesztése a Volkswagen személyautók mellett a dízelmotorral felszerelt Audi-, Seat- és Skoda-modelleket is érinti.

A Volkswagen szerint ideiglenes intézkedésről van szó, és a piacról most kivont járműveket ismét meghirdetik értékesítésre, amint a cég szervizeiben a szükséges átvizsgálások lezajlottak. A vállalat brit részlegének adatai szerint a VW vagy valamelyik érdekeltsége által Nagy-Britanniában már eladott dízeljárművek közül 1,19 millióba szerelték be a teszteredmény-hamisítási botrányt kirobbantó szoftvert.

A Volkswagen korábbi bejelentése szerint világszerte 11 millióra tehető azoknak az autóknak a száma, amelyek elektronikus rendszere tartalmazza ezt a szoftvert, vagyis ennek alapján az összes érintett jármű tíz százalékát Nagy-Britanniában értékesítették.

A Nagy-Britanniában már forgalomba helyezett autók tulajdonosait a cég a következő hetekben kezdi folyamatosan értesíteni arról, hogy mikor vihetik kocsijukat a legközelebbi márkaszervizbe átvizsgálásra. Az Egyesült Államokban - amelynek hatóságai a csalást leleplezték - félmillió ilyen járművet adott el a német vállalat.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Már biztos: nem lesz török Volkswagen »

4IG 644 (3,87 ) APPENINN 354 (-0,28 ) AutoWallis 80 (3,23 ) CIGPANNONIA 174 (3,88 ) DELTA 91 (1,11 ) EHEP 2720 (2,64 ) FUTURAQUA 70 (-0,14 ) MOL 1843 (1,21 ) MTELEKOM 380 (0,53 ) OPUS 252 (-1,18 ) OTP 10990 (1,29 ) RICHTER 6600 (1,15 ) ZWACK 16800 (0,30 )