Lefelé vették az irányt az autóeladások

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Április után májusban is csökkentek a kínai autóeladások éves összehasonlításban, 2011 óta nem fordult elő, hogy egymás után két hónapig lassuljon a járművek értékesítése a világ legnagyobb autópiacán.

A kínai autógyártók szövetsége (CAAM) szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy májusban 0,4 százalékkal, 1,9 millióra csökkentek az eladások, miután áprilisban 0,5 százalékkal kevesebb autót értékesítettek, mint egy évvel korábban. Januárban a CAAM még arra számított, hogy 7 százalékkal bővül idén a személy- és haszongépjárművek értékesítése, márciusban azonban már azt közölte, hogy az éves eladások a 2014-es szint alatt maradhatnak.

Jao Csie, a szövetség helyettes főtitkára elismerte, hogy valóban lassul az autógyártás és értékesítés Kínában. Ez a helyzet megfelel annak, amit a kormány az "új norma" szerinti gazdaságnak nevezett - tette hozzá.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szerint az ország gazdasági fejlődése az új norma fázisába érkezett, a vezetés a hangsúlyt ennek megfelelően a növekedési ütem lassulása mellett a fenntartható növekedés feltételeinek a megteremtésére helyezi át.

Kína autópiacának lassulása erősíti az árversenyt a gyártók között. Az amerikai General Motors autógyártó 40 modelljének árát kényszerült csökkenteni májusban Kínában. A kínai gazdasági növekedés a várakozásoknál intenzívebben lassul, a központi bank szerdán a korábbi 7,1 százalékról 7 százalékra csökkentette előrejelzését az éves GDP bővülésre.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

A járvány lassan eltűnik, de az aggodalom megmarad »

4IG 625 (0,81 ) AKKO Invest 460 (-0,86 ) ANY 1225 (-1,21 ) APPENINN 348 (-0,57 ) AutoWallis 79 (0,38 ) BIF 300 (-0,66 ) CIGPANNONIA 176 (-2,22 ) CyBERG 1120 (-6,67 ) DELTA 98 (-0,41 ) EHEP 2600 (-0,76 ) ENEFI 311 (-1,11 ) FORRAS/OE 1120 (3,70 ) FUTURAQUA 69 (-1,72 ) GSPARK 3250 (1,88 ) Gloster 2496 (4,00 ) KULCSSOFT 1520 (-3,49 ) MOL 1871 (0,27 ) MTELEKOM 383 (0,52 ) NORDTELEKOM 29 (-2,68 ) NUTEX 30 (-0,66 ) OPUS 253 (0,20 ) OTP 10880 (-0,37 ) OTT1 198 (-1,00 ) PANNERGY 610 (-2,24 ) RICHTER 6700 (0,07 ) SET Group 71 (-0,14 ) TAKAREK 484 (-1,22 ) WABERERS 884 (-2,86 ) ZWACK 16750 (0,30 )