Minden idők legnagyobb váltására készül a Volkswagen

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Mindinkább konkrét formát ölt a Volkswagen történetének legnagyszabásúbb technikai és termékoffenzívája. Száz héttel az I.D.-család első tagjának tervezett gyártáskezdete előtt a márka vezetősége az MEB Supplier Summit alkalmával egyeztette a legjelentősebb beszállítókkal a gyártás beindításának fő mérföldköveit. Az új, modulrendszerű elektromos hajtáskoncepció (MEB) alapjaira épülő első járműként a kompakt, tisztán elektromos hajtású Volkswagen I.D. 2019 végétől a szászországi Zwickauban gördül majd le a szerelőszalagról.

5 év - 32 új modell

Dr. Herbert Diess, a márka igazgatótanácsának elnöke vezetőségi kollégáival és a legfőbb beszállítók vezetőivel közösen partneri megállapodást írt alá a zavartalan és tökéletesen szervezett gyártáskezdet érdekében. Amint Dr. Diess kiemelte: „Fontos szakaszába ért belépésünk előkészítése a széles körben megfizethető elektromos mobilitás világába. Zwickau ennek szellemében az elektromos mobilitás legnagyobb európai központjává fejlődhet, amellyel új fejezetet nyithatunk az autózás történetében.”

Mint elhangzott, öt év alatt e műszaki platform alapjain összesen 32 új modell jelenik meg a vállalatcsoport márkáinak kínálatában. „Egyértelműen vezető pozícióra törekszünk. Egyedül márkánk több mint húsz tisztán elektromos hajtású modellt kínál 2022-ig, s az elkövetkező öt év során mintegy hatmilliárd eurót kívánunk az elektromos mobilitásba invesztálni.”

Új módszer

Ralf Brandstätter, a márka igazgatótanácsának a beszerzés területéért felelős tagja hangsúlyozta, elektromos offenzívájuk keretében eddig több mint száz beszállítót választottak ki.

Az MEB bevezetése során a Volkswagen széleskörűen alkalmazza az úgynevezett Value Sourcing módszerét, ahol az egyes beszállítók koncepcióversenyek formájában, már a tervezés igen korai fázisában hozzájárulhatnak a fejlesztéshez a műszaki megoldások kialakítására irányuló ötleteikkel. Ralf Brandstätter szerint: „Az előny itt egyenrangú partnerek kölcsönös előnyök jegyében folytatott, jóval szorosabb együttműködéséből származik.”

A tervek szerint már 2020-ban több mint százezer Volkswagen készül az MEB-platformon, jelentette ki Christian Senger, az e-mobilitás gyártósorának vezetője: „Nagyban mérsékeltük az I.D.-projekt komplexitását, s tizenegy hónappal lerövidítettük a terméktervezés folyamatát. Az új járműarchitektúra, az automatizált vezetés, illetve a hálózati kapcsolatok és a szolgáltatások témái egyaránt minden partnerünkkel és beszállítónkkal szorosan együttműködő munkamodellt követelnek. A terméktervek már adottak, s most minden energiánkkal közös megvalósításukon dolgozunk.”

Közelebb hozni a prémiumszegmenst

Az MEB elektromos architektúrája következetesen a jövő károsanyag-kibocsátás nélküli és digitális mobilitására összpontosít és teljes egészében új fejlesztés. Különböző teljesítményű elektromotorokat és a padlózatba épített, lapos kialakítású akkumulátorokat olyan innovatív technikákkal és szoftvermegoldásokkal kombinál, mint a kiterjesztett valósággal (Augmented Reality) működő okosvilágítás (Smartlight) és szélvédő-kijelző (Head-up Display), amelyek eddig csupán a prémiumszegmensek modelljeinek kiváltságai lehettek.

A Volkswagen I.D., I.D. BUZZ és I.D. CROZZ egyaránt azon kezdőkínálat modelljei, amelyekkel a Volkswagen 2020-tól egymást szorosan követve elindítja elektromos offenzíváját. Az új modellgenerációk Európában, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban jelennek meg.

Mindenesetre nem meglepő, hogy a Volkswagen elektromos autókra váltana. Egy nemrég publikált kutatás alapján már 2015-ben is jobban megérte elektromos autót választani, mint benzinest. Sőt, az elektromos autók térnyerése könnyen bedöntheti az olajipart is néhány éven belül.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Bebiztosítja magát a Volkswagen »