Nagy dobásra készül a Tesla jövő héten?

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy rejtélyes tweetben közölte, hogy jövő héten nagy bejelentést tesz.

Valójában a tweet szerint mond valamit „D”-ről és „valami másról” is. Persze rögtön találgatások indultak a sajtóban a D-t illetően. A TechCrunch szerint talán egy új modellről lehet szó, hiszen az eddigiek neve is hasonló volt: Model S, Model E és Model X.

A tweet fotóján az autó fényszóróinak körvonala látszik, ez is arra sarkallja a találgatókat, hogy egy új modellre gondoljanak. Korábban Musk már utalt arra, hogy kijönnek egy olcsóbb sedan típussal. A szakértők felvetették egy új SUV-model lehetőségét is.

Talán az sem véletlen, hogy a párizsi autószalon idején mutatnak valami újat az autógyártónál.

Persze a Tesla háza táján mindig történik valami, hol bezuhannak a részvények Musk egy nyilatkozatára, hol eszeveszett száguldásba kezdenek egy jó elemzői véleményre.

A cég egyelőre veszteséges a magas fejlesztési költségek miatt. Nevadában épülő gigagyára viszont beindíthatja a tömegtermelést. Ha sikerül megvalósítani az olcsó, mindössze 35 ezer dolláros elektromos autó tervét, akkor az növelheti az eladásokat is, ezért sokan látnak nagy fantáziát a cég részvényeiben.

Forrás: Yahoo

 

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Ezt olvasta már?

Profitja közel egészét vesztette a Ford »