-->

Nincsenek képben a fiatalok, mégis vezetnek

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Continental brit leányvállalata által készített felmérés szerint tízből négy fiatal sofőr elismeri, hogy nem közlekedik biztonságosan az utakon. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a szülők kétharmada szerint az ilyen sofőrök kockázatot jelentenek a közlekedésben. "A Vision Zero kutatásnak köszönhetően világossá vált, hogy a fiatalokat jobban kell tájékoztatni a közlekedésbiztonságról, valamit arról, hogy miért kell kiemelt figyelmet fordítani olyan dolgokra, mint például a gumiabroncs profilmélysége", jegyezte meg Mark Griffiths, a Continental biztonsági szakértője.

Az Egyesült Királyságban lefolytatott kutatásban ezer, 17 és 24 év közötti sofőrt, valamint ezer olyan szülőt kérdeztek meg, akiknek gyermekei rendszeresen vezetnek autót. A reprezentatív kutatásra a Continental Vision Zero kampányának keretében került sor, amely a közlekedésbiztonság növelését tűzte ki célul.

A felmérés arra az eredményre jutott, hogy a fiatal sofőrök 50 százalékának fogalma sincs arról, hogy hogyan álljon neki olyan alapvető dolgoknak, mint például a gumiabroncsok ellenőrzése.

Hiányos ismeretek

A fiatalok körében az egyik leggyakoribb halálok az autóbaleset. Ennek ellenére legalább 800.000 fiatal sofőr érzi úgy, hogy nincs kellő tudása a biztonságos közlekedésről. A kutatás szerint a 17-24 év közötti autóvezetők 47 százaléka úgy véli, hogy nem jut megfelelő ismeretekhez a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban.

A Vision Zero erre vonatkozó kérdéseire a fiatal sofőrök 52 százaléka válaszolt úgy, hogy leginkább az iskolában, főiskolán vagy egyetemen tanult a biztonságos közlekedésről. Ennek ellenére a szülők csak ötöde nyilatkozta azt, hogy gyermeke oktatási intézményben tanult a témáról.

„Az Egyesült Királyságban minden nap körülbelül kilenc ember veszti életét vagy sérül meg súlyosan olyan autóbalesetben, amelynek fiatal sofőr is a részese. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a 17 és 24 év közötti korosztály olyan közlekedésbiztonsági oktatásban részesüljön a jogosítvány megszerzése során, amely felkészíti őket az életen át tartó biztonságos vezetésre”, jegyezte meg Mark Griffiths.

Változtatni kéne

A kutatás arra is rávilágított, hogy a fiatal sofőrök kevesebb mint fele volt tisztában a minimálisan előírt gumiabroncs profilmélységgel. Ötből egy főnek pedig fogalma sem volt arról, mit kellene tennie, ha váratlanul defektet kapna.

A vezetés során előforduló problémák tekintetében öt sofőrből csak egy nem tudja, hogy hogyan kell felnyitni a motorháztetőt, viszont egyharmaduknak fogalmuk sincs, hogyan kell az ablakmosó folyadékot feltöltetni.

A fiatal járművezetők a kutatás során egyetértettek abban, hogy a saját és mások biztonságának növelése érdekében leginkább jobb oktatást kellene kapniuk (70%). Emellett fontosnak érzik az előírások szigorúbb betartatását, így például a súlyosabb büntetések kiszabását is (38%). A fiatal sofőrök továbbá úgy gondolják, hogy a rutinszerű biztonsági ellenőrzéseket a forgalmi vizsga részévé kellene tenni (36%).

Szigorodó vizsga

A szigetországban nemrég több változtatás történt a jogosítvány megszerzésére vonatkozó követelményekre vonatkozóan. A forgalmi vizsgán az önálló vezetés ideje 20 percre nőtt, melynek során a vizsgázónak végig egy navigációs rendszer utasításait kell követni.

Ezen kívül az olyan feladatokat, mint például a saroktolatást, olyan gyakran előforduló manőverekre cserélték, mint például a parkolóhelyre beállás. Emellett a vizsgázóknak két, a járműbiztonsághoz kapcsolódó kérdésből legalább egyre helyes választ kell adniuk.

„Nem csak a fiataloknak, hanem a szülők egy részének is szüksége lenne további közlekedésbiztonsági oktatásra” - hívta fel a figyelmet Mark Griffiths. Hozzátette, hogy „amikor a profilmélység jogszabályban rögzített határértékéről kérdeztük őket, tízből mindössze három felnőtt tudta helyesen, hogy ez az érték 1,6 mm.”

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Közel nyolcvan országot megelőzve lett első a HEINEKEN Hungária.

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem múlik a dízelundor az autópiacon »

4IG 628 (-0,95 ) AKKO Invest 385 (-1,28 ) ALTEO 900 (0,67 ) APPENINN 293 (-0,17 ) CIGPANNONIA 374 (3,31 ) DELTA 77 (-2,04 ) Duna House 324 (2,53 ) EHEP 1490 (1,71 ) FUTURAQUA 62 (0,32 ) GSPARK 3450 (0,29 ) Gloster 2905 (-2,97 ) MASTERPLAST 1230 (-2,77 ) MOL 2030 (0,89 ) Megakran 4 (-2,44 ) NORDTELEKOM 24 (0,43 ) NUTEX 24 (-0,84 ) OPUS 221 (1,84 ) ORMESTER 1570 (-0,63 ) OTT1 153 (-3,04 ) RICHTER 6975 (-0,64 ) WABERERS 1080 (1,41 )