Nyitrán építi autógyárát a Jaguar

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A szlovák kormány és a Jaguar Land Rover vezető képviselő pénteken aláírták Pozsonyban azt a beruházási szerződést, amelynek alapján a brit márka új autógyárat épít Nyitrán. Az új üzem gyártósorairól a tervek szerint 2018-ban gördülhet le az első gépkocsi.

A beruházási szerződést Szlovákia részéről Robert Fico miniszterelnök, a Jaguar Land Rover részéről pedig Ralf Speth vezérigazgató, illetve a szlovák kormány és az autógyár további vezető képviselői és Nyitra város főpolgármestere írta alá. A szerződés aláírására pontosan négy hónappal az autógyár megépítéséről szóló szándéknyilatkozat ugyancsak Pozsonyban történt szignálása után került sor.

Gigaberuházás lesz

A tervek szerint a Jaguar 1,1 milliárd fontot (482 milliárd forint) ruház be a Nyitra mellett megépülő új autógyárába, amelyben 2018-ban indulhat meg a gyártás - jelentette be a szerződés aláírását követően Ralf Speth. Hozzátette: terveik szerint az üzem gyártósorain már az első évben 150 ezer gépkocsi készül és a beruházásnak köszönhetően 2800 új munkahely létesül.

A 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában lévő Jaguarnak a nyitrai lesz az első európai gyára a brit szigeteken kívül. Arról, hogy a vállalat hová telepíti új gyártóüzemét, idén februárban kezdődtek meg a tárgyalások a szűkebb válogatásba jutott országokkal, akkor Szlovákia mellett még Mexikó és Lengyelország is versenyben volt a befektetés megszerzéséért.

A Jaguar Land Rover vezérigazgatója Szlováki kiválasztását az ország autóiparának "bejáratottságával" Szlovákia jó földrajzi helyzetével valamint azzal indokolta, hogy a szlovák kormány jó körülményeket teremtett számukra. A vállalat globális expanziójának részeként jellemzett beruházást "mérhetetlenül fontos lépésnek" és egy erős partnerség kezdetének nevezte a vezérigazgató.

Kapnak állami támogatást

Robert Fico a szerződés aláírása után elmondta, hogy kormánya 130 millió euró (41,2 milliárd forint) értékű - kedvezmények és ingatlan átruházás formájában megvalósuló - állami támogatással vesz részt a beruházásban.

Bár nem kis összegű állami szerepvállalásról van szó, annak 9 százalékos aránya nem magas, tekintve, hogy az autógyár megépítése az elmúlt 7 év legnagyobb európai beruházásának számít. "Azt hiszem jogosan nevezhetjük hatalmas sikernek, mindkét fél számára" - szögezte le Robert Fico.

A Jaguar nyitrai üzeme - a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA (Peugeot-Citroen) és a zsolnai Kia után - már a negyedik autógyár lesz Szlovákiában, amely már most is a világelsőnek számít az egy főre eső gépkocsigyártásban. Tavaly csaknem egymillió autót gyártottak Szlovákiában, ez már súrolta a meglévő autógyárak gyártókapacitásainak határát.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Európa a befektetések központja »