Több ország is az önvezető járművek piacára törne

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az amerikai és német autógyártók továbbra is vezető pozícióban vannak az automata vezetés területén. A két nemzet versenyét a jövőben az döntheti el, hogy melyik kormány határozza meg elsőként az önvezető járművekre, illetve azok tesztelésére vonatkozó jogi szabályozási rendszert. A technológiai fejlődés fókuszában az lesz a fő szempont, hogy hol lehet elsőként valós körülmények között üzemeltetni az önvezető járműveket, így amelyik országban ez elsőként megvalósulhat, arra mozdul majd a piac. Többek között ezek a főbb megállapításai a Roland Berger és a Forschungsgesellschaft Kraftfahrwesen Aachen (fka) legfrissebb "Autonomous Vehicles Index" című kiadványának, amelyben rendszeresen vizsgálják a releváns autóipari nemzetek versenyképességi pozícióját. 

„Az elmúlt évben megújulást és jelentős aktivitás-növekedést tapasztalhattunk az automata vezetés területén” – mondta a Roland Berger magyarországi ügyvezetője.

„Az autóipari OEM-ek, a beszállítók és a technológia vállalatok azon versenyeznek, hogy melyikük jelenik meg először egy teljesen automatizált járművel a közúti forgalomban” - tette hozzá Schannen Frigyes.

Most már majdnem mindegyik OEM több vezetői asszisztens funkciót kínál, mint a legutóbb kiadott „Autonomous Vehicles Index” tanulmány idején.

A németek az élen

A német autógyártóknak sikerült megvédeniük vezető pozíciójukat a technológia és a kutatás területén, és most már majdnem minden kategóriában kínálnak ADAS -t (Advanced Driver Assistance Systems) is.

Összehasonlításképpen megjegyzendő, hogy a német OEM-en kívül, szinte mindenki korlátozta a technológia használatát bizonyos jármű kategóriákra vagy bizonyos típusú funkciókra. 

Gyakorlat teszi a mestert

A kritikus előnyt a teljes automatizáció eléréséért zajló versenyben a technológia kialakítása és a valós körülmények közötti, vagyis az utcai tesztelés körülményeinek biztosítása jelenti.

„Az automata járműveket irányító algoritmusokat a gyakorlatban kell kitapasztalni” – mondta Schannen.

„Habár a közlekedési helyzeteknek több mint 95 százaléka virtuális körülmények között is meghatározható, ennek ellenére elengedhetetlen a valós körülmények közötti járműtesztelés és az erre alapuló tanulás folyamata” – emelte ki.

„Minél előbb kerül az önműködő rendszer kereskedelmi forgalomba, annál hamarabb lesznek képesek fejlődni ezek a rendszerek. A piacra kerülés önerősítő hatású lesz, amit a vállalatok arra tudnak használni, hogy domináns pozíciót építsenek ki a piacon” - fűzte hozzá.

A szabályozásoknak köszönheti vezető pozícióját az USA

Az automata járművek piacán az amerikai autógyártók nagy sikernek örvendenek, ami annak köszönhető, hogy az adott működési területre vonatkozó szabályozás rugalmas.

„Ellentétben az európai országokkal, az Egyesült Államokban uralkodó szabályozás engedélyezi, hogy nagyfokon automatizált járműveket használjanak kereskedelmi kontextusban” – mondta Schannen.

„A jóváhagyási procedúrák egyszerűek, ami lehetővé teszi, hogy többszáz darabszámú tesztflottákat állítsanak elő, amivel jelentősen meghaladják azt a tesztelési keretet, amennyit a tervezett európai szabályozások megengednek” - tette hozzá.

Erősödik Amerika szerepe

Többek között ezért is nagyon valószínű, hogy a tervezett vagy a folyamatban lévő tesztek jelentős része az Egyesült Államokban fog zajlani.

Ennek következtében azonban az amerikai vállalatok várhatóan tovább erősítik vezető pozíciójukat ebben a technológia szektorban, sőt mi több, minden kétséget kizárólag az automata autózást kiszolgáló high-tech vállalatok sorra fognak üzleteket nyitni az országban. 

Schannen Frigyes szerint „ha Európa nem szeretne leszakadni az Egyesült Államoktól az önvezetés területén, akkor a szabályozásnak is tartania kell a lépést a legújabb kutatásokkal és fejlesztésekkel". 

Jöhet a harmadik versenyző

Mindeközben hamarosan véget érhet Kína jelenleg még érvényben lévő tilalma, amely az automatizált járművek közutakon való tesztelésére vonatkozik, ugyanis a kínaiak folyamatosan dolgoznak azon, hogy törvényben határozzák meg a megfelelő szabályozási keretet és a szükséges követelményeket.

„Ha Kína enyhít a megszorításokon, akkor az azt jelenti, hogy az automatavezetés-iparág vezetői pozíciójáért folyó küzdelemben nagyon hamar versenyképes harmadik félként jelenhet meg” – értékelte a helyzetet Schannen.

„A technológiai fejlesztések elképesztő gyorsasága ellenére az iparágban még minden adott ahhoz, hogy bárki nyertesen kerüljön ki ebből a versenyből. Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy a szektorban működő minden érdekelt  - a privát vállalkozásoktól kezdve a jogalkotókon át – mind a megfelelő irányba húzzanak” - emelte ki. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Találtuk

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Magyar fiatalok is pályára lépnek az idei VB-n

A FIFA Világbajnokság-McDonald's Játékoskísérő program keretében...

A tökéletes kempingezés titkai

Néhány dologra nem árt előre felkészülni, hogy valóban felhőtlen...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem kapkodtak az autókért Magyarországon »

4IG 1830 (1,67 ) ALTERA 875 (0,57 ) ENEFI 204 (0,99 ) FUTURAQUA 43 (-1,38 ) KONZUM 229 (0,66 ) MOL 3130 (0,64 ) MTELEKOM 447 (0,34 ) NUTEX 37 (1,67 ) OPUS 518 (0,39 ) OTP 11610 (-0,68 ) OTT1 208 (0,97 ) RABA 1210 (-0,41 ) RICHTER 5480 (0,55 ) TAKAREK 700 (-0,28 )