Visszacsinálja a Volkswagen, amit elrontott

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Volkswagen megkapta a német Szövetségi Közlekedési Hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) jóváhagyását a nitrogén-oxid-kibocsátási ügyben érintett újabb modellek átalakítására, ezzel az EA 189 motorcsalád 1,2 literes TDI-motorjaival felszerelt járművek szoftverfrissítése is megkezdődhet.

A járműgyártó kedden kiadott közleménye szerint a KBA engedélye a konszern érintett márkáinak 460 ezer járművére érvényes, egyebek között Volkswagen Polókra és SEAT Ibizákra. A szükséges műszaki megoldásokat Európa-szerte a Szövetségi Közlekedési Hivatal által jóváhagyott idő- és intézkedési terv alapján végzik - jelezték a közleményben.

A kétliteres TDI-motorokkal rendelkező járműveknél a műszaki intézkedések már az év elején elkezdődtek. A második érintett összlökettérfogat-kategória járművei esetében a szoftverfrissítés gyorsan elvégezhető - közölte a Volkswagen. A járművek tulajdonosait több lépésben értesítik, akik ezután időpontot egyeztethetnek az általuk választott márkaszervizzel.

A műszaki intézkedések elvégzése kapcsán semmilyen költség nem terheli majd az ügyfeleket - hangsúlyozták.

Több tízezer autó érintett nálunk is

Magyarországon az importőr és a szerződött márkakereskedések értékesítési adatai alapján 35 283 dízelüzemű járműnél van szükség szervizre a károsanyag-kibocsátási jellemzők megfeleltetése érdekében. EA 189 típusú dízelmotorral van felszerelve Magyarországon 12 427 Volkswagen személyautó, 4343 Volkswagen haszonjármű, 11 964 Skoda, 6014 Audi és 535 SEAT - közölte korábban a Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria (PH).

Az akció Magyarországon februárban az Amarok modellekkel indult, június elején pedig a PH arról számolt be, hogy indulnak a műszaki intézkedések a Passat, CC és Eos modelleknél is. A Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Vérten Sándor kedden elmondta, hogy az akció menetrend szerint zajlik, példaként említette, hogy az Amarok modellekkel csaknem végeztek a szervizek, a Passatoknak pedig mintegy 40 százaléka esett már át a frissítésen.

Az értesítő leveleket folyamatosan küldik ki az érintett járműtulajdonosoknak és üzembentartóknak, akik a márkák honlapján, illetve telefonon is érdeklődhetnek járműveikkel kapcsolatban.

A márkaszervizeknél minden műszaki és technikai feltétel adott a frissítés elvégzéséhez - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.Megjegyezte, hogy Magyarországon semmilyen reklamáció vagy probléma nem merült fel az érintett járművek használatával vagy fogyasztásával kapcsolatban.

A Volkswagen konszern nemrégiben megerősítette, hogy 2017 közepéig befejezi a nitrogén-oxid-kibocsátási botrányban érintett motorok átalakítását. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Ezt olvasta már?

Újra rekordszinten a csehországi autógyártás »

4IG 936 (-1,47 ) AKKO Invest 30200 (-0,66 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1315 (1,54 ) APPENINN 438 (-1,24 ) AutoWallis 113 (-0,44 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA_40 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) EHEP 9000 (-2,17 ) ELMU 32600 (1,24 ) ENEFI 489 (-1,41 ) ESTMEDIA 119 (-0,67 ) FORRAS/OE 1600 (-3,61 ) FUTURAQUA 113 (-1,05 ) GSPARK 4500 (-0,88 ) MASTERPLAST 740 (0,82 ) MOL 2978 (-0,93 ) MTELEKOM 436 (0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) OPUS 388 (-0,97 ) OTP 12650 (-1,94 ) OTT1 276 (-1,43 ) PANNERGY 750 (0,81 ) RABA 1125 (-0,88 ) RICHTER 4994 (1,50 ) SET Group 651 (-0,76 ) TAKAREK 616 (-0,65 )