Baán László marad a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

| olvasási idő: kb. 1 perc

Újabb öt évre Baán Lászlót bízta meg a Szépművészeti Múzeum főigazgatói teendőinek ellátásával az emberi erőforrások minisztere - tájékoztatott a tárca.

A pályázati kiírásra Baán László egyedüli jelöltként adta be középtávú vezetői koncepcióját, amelyet a miniszter által összehívott 9 fős bizottság egyhangúlag támogatásra javasolt. Főigazgatói megbízását Cseri Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkárától hétfőn vette át.

Baán László 2004 óta vezeti a múzeumot, az azóta eltelt tíz évben megújította az intézmény szakmai munkáját és kiállítási tevékenységét. Olyan jelentős kiállítások megrendezése kapcsolódik a nevéhez, amelyek több százezer látogatót vonzottak. A Szépművészeti Múzeum Baán László irányítása alatt nemzetközi viszonylatban is a legjelentősebb művészeti múzeumok közé lépett - olvasható a kultúráért felelős államtitkárság közleményében.

Baán László megbízatása 2014. december 1-jétől 2019. november 30-ig szól.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Vagyon

A tűzzel rég nem látott méretű füst és koromszennyeződés is keletkezett.

Kedd éjszaka felhőszakadás és hatalmas erejű szél okozott károkat elsősorban...

Hirdetés
Találtuk

Stresszes vagy? A tengerészgyalogosok ezt így oldják meg

Egy egyszerű öt perces trükk, ami ha a harcban működik, akkor nálad is fog.

A gazdaság is megérzi, ha sok az elhízott ember

Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több...

Hirdetés