Mérnöknek lenni menő, női mérnöknek lenni még menőbb

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A magyar felsőoktatásban tanuló nők 53 százalékos aránya megfelel a nyugat-európai átlagnak, műszaki területen viszont elmaradás tapasztalható, a cél a mérnökképzésben részt vevő hölgyek arányának növelése - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Egyik szakma sem könnyű

Palkovics László a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által kezdeményezett TechCsajok rendezvénysorozatot megnyitó eseményen, középiskolás lányok előtt azt mondta, mérnöknek lenni érdekes, jó, és nem nehezebb, mint például orvosnak lenni. Bár igaz, hogy a képzés során sokat kell tanulni, egyik szakma sem könnyű - mutatott rá.

Aki viszont ilyen területen végez, annak biztosan lesz munkahelye - nem is akármilyen -, a technológia fejlődése ugyanis nem követhető megfelelő szakemberek nélkül. Azokon múlik, hogyan néz majd ki a világ hatvan-hetven év múlva, akik most jelentkeznek egyetemre - emelte ki.

A magyar járműipar ma az élvonalba tartozik, az egymással kommunikáló járművek fejlesztésén dolgozó nemzetközi cégek nagy valószínűséggel Budapest mellett döntenek egy beruházás helyszínének kiválasztásakor, mert itt elérhetőek a megfelelő szakemberek - mondta Palkovics László, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy ha a mérnöki pályát választják, csinálják jól.

Meg kell szenvedni a sikerért

Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora azt hangoztatta, hogy a műszaki-informatikai-természettudományos területek az alkotás örömét kínálják a fiataloknak, és ez ugyanúgy passzol a nőkhöz, mint a férfiakhoz.

Arra buzdította a résztvevőket, hogy gondolkodjanak nyitottan, és a standok megtekintésekor "ne engedjenek az erőszaknak", tartsák meg a személyiségüket. A választott szakmát élvezni kell, ha ez nem megy, akkor ott kell hagyni - mondta.

Humorosan megjegyezte: aki mérnök akar lenni, annak át kell esnie egy négy-hatéves "szenvedéstörténeten". Oktatóik azonban minden tőlük telhetőt megtesznek a hallgatókért - fűzte hozzá.

Még több nőt szeretnének

Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: mérnöknek lenni menő, női mérnöknek lenni azonban még menőbb.

A járműtervezés és -gyártás területén csupán 16-17 százaléknyi hölgy tanul a felsőoktatásban, az automatizálást pedig mindössze 6 százalék választja, az ő kollégáinak többsége is férfi a Siemensnél - közölte. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bármi lehet a jelenlévőkből, így nemcsak ügyvéd vagy orvos, hanem mérnök is. Ebben a munkában sok izgalom, érdekes felfedezés rejlik - mutatott rá.

Azt mondta, az elmúlt tíz évben megduplázódott a női vezetők aránya, amely világszinten mintegy húsz százalék. Dale A. Martin abbéli reményét is kifejezte, hogy néhány év múlva ismét találkozhat a jelenlévőkkel, akkor azonban már kollégákként köszöntheti őket.

A rendezvényre több mint háromszáz budapesti középiskolás lányt vártak, akiknek a műszaki pályák iránti érdeklődését szeretnék felkelteni.

Hirdetés
Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Védtelenek lesznek az adataink?

Május végén lép életbe a GDPR, és itthon egyetlen szervezet sem lesz 100...

Torzítja Trump a piacot?

Nem elég, hogy az 1929-33-as nagy gazdasági világválság óta nem kezdett évet...

Vagyon

Csökkent a Bamosz tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona...

Hongkongban tavaly átlépte a legvagyonosabbak száma az egymillió főt.

Hirdetés
Találtuk

Ne keresse többet a térképen Szváziföldet

Ismerkedjen meg eSwatanival.

Hat tipp, hogy uralkodni tudj az érzelmeiden

A harag egy teljesen természetes emberi érzelem, amit egészséges módon ki is...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Bekerültek az iskolai tankönyvbe a mindennapi pénzügyek »

4IG 2600 (14,04 ) ALTERA 815 (4,49 ) ANY 1410 (0,36 ) APPENINN 659 (-3,51 ) BIF 1980 (-0,50 ) CIGPANNONIA 442 (-1,78 ) CSEPEL 968 (0,62 ) Duna House A 4160 (1,46 ) EHEP 625 (13,64 ) ESTMEDIA 125 (17,45 ) FHB 634 (1,93 ) FUTURAQUA 65 (2,87 ) GSPARK 3490 (-1,69 ) KONZUM 3180 (-3,49 ) MASTERPLAST 645 (0,78 ) MOL 2970 (-0,60 ) MTELEKOM 457 (0,11 ) NORDTELEKOM 50 (-1,00 ) NUTEX 57 (1,79 ) OPUS 656 (-4,65 ) ORMESTER 800 (-18,37 ) OTP 11400 (1,06 ) OTT1 281 (-3,10 ) PANNERGY 760 (1,06 ) PLOTINUS 6700 (-0,74 ) RABA 1370 (-0,72 ) RICHTER 5250 (-0,19 ) SET Group 274 (-2,84 ) WABERERS 4080 (-2,86 ) ZWACK 17300 (-0,57 )