A diákok enyhítik a munkaerőhiányt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A kormány diákmunka programja révén 20 ezer tanuló dolgozott a nyári szezon első hetében - közölte Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: ez óriási előrelépés, mivel tavaly egész nyáron 29 ezer diák dolgozott a diákmunka program révén. Mint elmondta, a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka program az ország egész területét lefedi, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgoznak a legtöbben a program révén. A diákok legnagyobb része területi önkormányzatokkal kötött szerződést, tíz százalékuk pedig a versenyszférában dolgozik - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a Pénzügyminisztérium a program támogatására idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít.

A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában a diákok 8 órát dolgozhatnak, de ebben az esetben is az állam csak 6 órás foglalkoztatást áll, napi 2 órának a munkadíját pedig a munkáltatónak kell biztosítania. Marczinkó Zoltán úgy vélte, hogy a programnak kettős hatása van, egyrészt jelentősen enyhíti a munkaerőhiányt a nyári, szezonális munkák terén, másrészt hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Hatalmas probléma a munkaerőhiány »

4IG 1050 (-1,69 ) APPENINN 465 (-0,21 ) BIF 293 (-0,68 ) CIGPANNONIA 360 (-1,37 ) Duna House A 3700 (-1,86 ) EHEP 19000 (6,15 ) ENEFI 634 (0,32 ) ESTMEDIA 121 (-12,82 ) FUTURAQUA 101 (-3,44 ) GSPARK 3820 (0,53 ) KPACK 16800 (-4,00 ) KULCSSOFT 1210 (-3,20 ) MOL 3030 (0,73 ) MTELEKOM 434 (-0,23 ) NORDTELEKOM 42 (-0,24 ) NUTEX 28 (-4,81 ) OPUS 437 (-0,50 ) OTP 12680 (0,63 ) OTT1 247 (3,13 ) PANNERGY 746 (-0,27 ) RABA 1165 (0,87 ) RICHTER 5095 (2,23 ) SET Group 600 (-1,15 ) TAKAREK 664 (2,15 ) WABERERS 1160 (3,57 ) ZWACK 16550 (-1,49 )