Ma temetik Horn Gyulát

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Ma délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is leróják kegyeletüket.

Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke.

A búcsúztatáson a néhai miniszterelnökről Katona Béla, a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik meg. A temetésen Orbán Viktor kormányfő mellett korábbi miniszterelnökök, valamint az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is lerója kegyeletét.

A búcsúztatás után a volt kormányfő koporsóját katonák viszik a Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában kialakított sírig.

A szertartás után 11 órától bárki leróhatja kegyeletét az egykori miniszterelnök sírjánál.

Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel.

Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.

Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa között lévő vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.

Elhelyezik a koporsót a ravatalon Horn Gyula néhai magyar miniszterelnök temetése elõtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben 2013. július 8-án. Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt Magyarország kormányfõje. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Áder János köztársasági elnök (j), valamint Boross Péter (j3), Medgyessy Péter (j4), Gyurcsány Ferenc (j5) és Bajnai Gordon (j6) volt kormányfők Horn Gyula néhai magyar miniszterelnök temetésén a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben 2013. július 8-án. Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt Magyarország kormányfője. MTI Fotó: Beliczay László

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Hirdetés
4IG 936 (-1,47 ) AKKO Invest 30200 (-0,66 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1315 (1,54 ) APPENINN 438 (-1,24 ) AutoWallis 113 (-0,44 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA_40 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) EHEP 9000 (-2,17 ) ELMU 32600 (1,24 ) ENEFI 489 (-1,41 ) ESTMEDIA 119 (-0,67 ) FORRAS/OE 1600 (-3,61 ) FUTURAQUA 113 (-1,05 ) GSPARK 4500 (-0,88 ) MASTERPLAST 740 (0,82 ) MOL 2978 (-0,93 ) MTELEKOM 436 (0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) OPUS 388 (-0,97 ) OTP 12650 (-1,94 ) OTT1 276 (-1,43 ) PANNERGY 750 (0,81 ) RABA 1125 (-0,88 ) RICHTER 4994 (1,50 ) SET Group 651 (-0,76 ) TAKAREK 616 (-0,65 )