Merkel átvette a vezetést

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Újabb felmérés jelzi Németországban, hogy Angela Merkel kancellár ismét népszerűbb, mint szociáldemokrata párti (SPD) kihívója, Martin Schulz.

Fordult a helyzet

Az ARD országos közszolgálati televízió Deutschlandtrend című kutatássorozatának új mérése szerint amennyiben közvetlenül lehetne kancellárt választani, a németek 46 százaléka a 2005 óta hivatalban lévő kancellárra szavazna, 40 százalék pedig a szociáldemokrata jelöltre.

Márciusban még fordított volt a helyzet, Martin Schulz 45 százalékon, Angela Merkel 36 százalékon állt. Martin Schulz - az Európai Parlament korábbi elnöke - január végén lépett színre az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő német belpolitikában. Megjelenése révén az SPD alig néhány hét alatt csaknem teljesen ledolgozta 15 százalékpont körüli lemaradását a CDU/CSU-hoz képest, országos választói támogatottsága a 20-23 százalékos szintről 30 százalék fölé emelkedett, miközben a kisebb pártok visszaestek, a CDU/CSU népszerűségének növekedése pedig megállt.

Azonban az úgynevezett Schulz-hatás gyengülni látszik, ezt jelzi a kancellár közvetlen választásáról szóló kérdésre adott válaszok megoszlása mellett az is, hogy az SPD-s kormányfőjelölt - akit márciusban a párt elnökének is megválasztottak - tevékenységével elégedettek aránya a márciusi 52 százalékról 48 százalékra csökkent, így a legnépszerűbb politikusok rangsorában a negyedik helyről a hatodikra csúszott.

A második helyen

Angela Merkel továbbra is a második helyet foglalja el, tevékenységével a németek 62 százaléka elégedett, ami 2 százalékpontos emelkedés márciushoz képest. A rangsor élén változatlanul Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, a Merkel vezette jobbközép CDU egyik legtekintélyesebb politikusa áll 68 százalékos népszerűségi mutatóval.

Ugyanakkor Martin Schulz megjelenése révén az SPD országos választói támogatottsága a 30 százalékos szint felett stabilizálódott, ami igen jelentős teljesítmény, tekintve, hogy a szociáldemokraták legutóbb a 2010-es évek elején álltak 30 százalék felett.

A Deutschlandtrend adatai szerint ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, Angela Merkel pártja és a bajor testvérpárt, a CSU szövetsége a szavazatok 34 százalékára számíthatna, ami 2 százalékpontos növekedés, míg az SPD változatlanul 31 százalékon áll. Így a szeptember 24-re kiírt Bundestag-választás előtt nagyjából 5 hónappal mindössze 3 százalékpont a különbség Németország két legnagyobb politikai erejének támogatottsága között.

Összefogás is lehetséges

A többi pártot tekintve márciushoz képest nincs jelentősebb változás. A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek 8 százalékon stagnálnak, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 1 százalékponttal 7 százalékra gyengült. A CDU/CSU-tól jobbra álló, Bundestagon kívüli Alternatíva Németországnak (AfD) változatlanul 11 százalékon áll, és bejutna a Bundestagba a legutóbbi választásokon a parlamentből kiesett, liberális FDP is, amely továbbra is 6 százalékon áll.

Mindennek alapján a jobbközép vezetésű nagykoalíció - CDU/CSU és az SPD összefogásának - folytatása tűnik a leginkább valószínűnek. A Deutschlandtrend adatai szerint a lakosság többségének ez nem is lenne ellenére: 51 százalék szerint a CDU/CSU-SPD összetételű koalíció folytatása jó, vagy nagyon jó lenne Németországnak. Csaknem ugyanennyien, a választók 47 százaléka úgy véli, hogy egy szociáldemokrata vezetésű nagykoalíció - egy SPD-CDU/CSU összetételű kormány - is jót, vagy nagyon jót tenne Németországnak.

A legtöbben biztonságban érzik magukat

Az ARD csütörtök késő esti híradójában ismertetett felmérés a többi között azt is kimutatta, hogy a németeket nem rázta meg különösebben a Borussia Dortmund labdarúgó csapatot szállító autóbusz ellen kedden elkövetett robbantásos merénylet, amelyben megsebesült egy játékos és egy rendőr.

A megkérdezettek 82 százaléka azt mondta, hogy biztonságban érzi magát, és csupán 17 százalék számolt be arról, hogy nem érzi magát biztonságban a hazájában. Ugyancsak többségi - a németek 56 százaléka által osztott - vélemény az, hogy Németország megfelelően védett a terrortámadások ellen, míg 42 százalék nem tartja megfelelőnek a védelmet. A felmérést az infratest dimap kutatóintézet végezte április 10. és 12. között 1502 ember megkérdezésével. Az adatok a szavazókorú népességre nézve reprezentatívak.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Gyorsult az infláció növekedése Németországban »

4IG 640 (1,91 ) AKKO Invest 469 (1,52 ) ALTEO 748 (-0,27 ) AutoWallis 82 (1,88 ) BIF 296 (-2,63 ) CIGPANNONIA 180 (-1,10 ) DELTA 95 (-0,84 ) EHEP 2550 (1,59 ) ENEFI 320 (-3,03 ) FUTURAQUA 69 (-0,43 ) GSPARK 3390 (0,59 ) Gloster 2590 (12,61 ) MASTERPLAST 610 (1,67 ) MOL 1860 (0,11 ) MTELEKOM 386 (0,26 ) NORDTELEKOM 31 (1,33 ) NUTEX 31 (-0,48 ) OPUS 261 (-0,19 ) OTP 11040 (2,60 ) OTT1 195 (-1,52 ) PANNERGY 630 (1,61 ) RABA 874 (0,69 ) SET Group 69 (2,06 ) TAKAREK 482 (-2,63 )