Őrületes tempóban gazdagodik Jeff Bezos

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Amazon vezérének vagyonosodásától hangos a sajtó, és a sikerszéria úgy látszik 2018-ban se fog megtorpanni. A CNBC cikke alapján azt próbáljuk tisztázni, hogy végtére is mennyi az annyi, ha számításba vesszük az inflációt és a GDP-t, és áttekintjük kik voltak azok a történelemben, akik hasonlóan magasra kapaszkodtak.

Ezt a címet korábban Bill Gates birtokolta. Az ő vagyona 1999-ben lépte át a 100 milliárd dollárt. Az Amazon atyja, Jeff Bezos épp most érte el a 105-öt. A cnbc cikke még azt is megjegyzi, hogy lehetnek, akik ellenvetésként Putyin sejthető gazdagságát hoznák fel, őt helyezve a leggazdagabbak listájának élére, de mivel annak tényleges mértékét gondosan titokban tartják, ezt egyelőre csak sejtésként kezelhetjük.

Az infláció az első fontos tényező

Nem árt azt is észben tartani, hogy Bezos vagyona, főként az infláció tükrében, rendkívül viszonylagos. De ha ilyen ütemben vagyonosodik, minden esélye megvan rá, hogy a lista csúcstartója legyen.

Térjünk csak vissza Gates-re: 1999-ben ő volt az első, akinek a vagyonát 11 nullával lehetett kifejezni, de ha az inflációs számítást elvégezzük, akkor az a 100 milliárd ma 147-nek felelne meg, így Bezos-nak még 24 milliárdnyi „ledolgozandó” hátraléka van.

A GDP is számít

John D. Rockefellert is gyakran hívják a valaha élt leggazdagabb amerikainak, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ő volt az első milliárdos. A vagyona 1,5 milliárd dollárt tett ki 1918-ban, ami manapság 24 milliárdnak felelne meg. Bezos és Gates vagyonát tekintve ez nem tűnhet soknak, de azt se felejtsük el, hogy akkoriban más volt a gazdaság helyzete, ez akkor őrületes mennyiségű pénznek számított. Pláne, hogy egyetlen kézben összpontosult.

Az infláció mellett így a másik viszonyító adat az ország GDP-je lesz. Rockefeller például az USA gazdasági teljesítményének megközelítőleg 2 százalékát birtokolta. Ahhoz, hogy Bezos ugyanezt el tudja mondani magáról, a 18 billió dollár feletti viszonyokat szem előtt tartva több mint 350 milliárd dollárnyi összeget kellene felhalmoznia.

Egy ókori csúcstartó

A történészek gyakorta említik meg, hogy Augustus császár volt a valaha élt leggazdagabb ember, ha a relatív gazdasági értéket vesszük alapul. Hiszen olyan birodalmat igazgatott, ami az akkori világgazdaság egynegyedére terjedt ki. Vannak, akik az uralkodó vagyonát a birodalom gazdaságához mérten 20 százalékosra becsülik. Ez manapság 5 billió dollárnak felelne meg.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a dollár történetében maradva jelenleg Bezos a leggazdagabb, és amíg az Amazon nyeregben van, még mindig lesz elég ideje arra, hogy további milliárdokkal vegye be azt a bizonyos történelmi léptékű listát.

Olvasta már? Sikeres milliárdosok sikertelen húzásai
Azt gondolhatja az ember, hogy a leggazdagabbak pontosan átlátják azon folyamatokat, amik működtetik a gazdaságot, és minden lépésük végkifejletét előre látják, nem csúszhat hiba a számításaikba. Ez ebben a formában a legkevésbé sem igaz.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Ezt olvasta már?

Az index szerint kitarthat a gazdasági növekedés »

4IG 555 (-3,48 ) AKKO Invest 424 (-1,85 ) ALTEO 790 (-2,47 ) ANY 1325 (-0,75 ) APPENINN 330 (-5,44 ) AutoWallis 94 (-1,05 ) BIF 305 (4,81 ) CIGPANNONIA 167 (-1,76 ) CSEPEL 350 (-5,91 ) CyBERG 1200 (-11,11 ) Duna House A 3440 (-4,97 ) EHEP 7550 (0,67 ) ELMU 33800 (0,60 ) EMASZ 31000 (0,65 ) ENEFI 373 (-6,52 ) ESTMEDIA 95 (-4,35 ) FUTURAQUA 92 (-2,13 ) GSPARK 4950 (-1,00 ) KPACK 16600 (-0,60 ) KULCSSOFT 2220 (4,72 ) MASTERPLAST 718 (2,57 ) MOL 2350 (-4,39 ) MTELEKOM 402 (-4,06 ) NUTEX 30 (-5,03 ) OPUS 238 (-4,42 ) OTP 13550 (-5,57 ) OTT1 177 (-1,89 ) PANNERGY 698 (-2,51 ) RABA 1085 (-0,46 ) RICHTER 6175 (-6,93 ) SET Group 85 (-1,16 ) TAKAREK 464 (-1,69 ) WABERERS 930 (-7,00 ) ZWACK 17300 (-1,14 )