Politikai válság készül Romániában?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Klaus Iohannis román államfő a december 11-i parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszternek: az elnök kedden másik javaslatot kért a parlamenti többséggel rendelkező PSD-ALDE szociálliberális koalíciótól.

Indok nélkül

Az államfő rövid bejelentésében nem adott magyarázatot az elutasításra. Annyit mondott, hogy döntését a jelölt mellett vagy ellen szóló érvek alapos megfontolása után hozta meg.

Azzal, hogy nem bízott meg mást kormányalakítással, hanem újabb javaslatot kért a parlamenti többségtől, elismerte annak jogát a kormányfő jelölésére, így feltehetően csak a jelölt személye ellen volt kifogása.

A férj a problémás?

A romániai őshonos muzulmán kisebbségből származó Sevil Shhaideh eddig nem volt szélesebb körben ismert román politikus, de munkatársai roppant nagy munkabírású, nagy közigazgatási tapasztalattal rendelkező igazi "profiként" jellemezték. Jelölése óta főleg szíriai származású férjével kapcsolatban merültek fel kifogások.

Akram Shhaideh ugyanis állítólag két évtizeden keresztül a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, és a közösségi portálokon közzétett bejegyzéseiből az derül ki, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök híve, valamint a Hezbollah libanoni, síita terrorszervezet szimpatizánsa.

Válság készül?

Az elnök bejelentése politikai válságba sodorhatja Romániát, mert a többségi koalíció vezető erejének számító szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea a jelölt nevének előterjesztésekor figyelmeztette az államfőt, hogy Shhaideh az egyedüli javaslatuk, ha Iohannis nem fogadják el, "máshol" (feltehetően az alkotmánybíróságon) találkoznak.

Dragnea korábbi nyilatkozataival azt sejtette, hogy a PSD az államfő felfüggesztésétől sem riadna vissza, amennyiben a jobboldali államfő nem fogadja el a szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjét.

Romániát tavaly november óta Dacian Ciolos független miniszterelnök szakértői kormánya vezeti, amelynek a decemberi választások óta már csak ügyvivői jogköre van.

Figyúzz!!!
Találtuk

Közel nyolcvan országot megelőzve lett első a HEINEKEN Hungária.

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Ezt olvasta már?

Laza monetáris politika fenntartásáról döntöttek a japánok »

4IG 613 (0,49 ) AKKO Invest 446 (0,11 ) ALTEO 740 (-0,27 ) ANY 1200 (-1,23 ) APPENINN 340 (0,44 ) AutoWallis 85 (-1,39 ) BIF 298 (3,83 ) CIGPANNONIA 310 (-3,12 ) CyBERG 760 (-20,00 ) DELTA 93 (-0,11 ) DM-KER 44 (-0,11 ) EHEP 1950 (-3,94 ) ENEFI 305 (1,67 ) FUTURAQUA 75 (-1,32 ) GSPARK 3210 (0,94 ) Gloster 2300 (4,31 ) KULCSSOFT 1690 (1,20 ) MASTERPLAST 640 (2,56 ) MOL 1793 (-0,06 ) MTELEKOM 378 (1,75 ) Megakran 4100 (1,49 ) NUTEX 28 (3,92 ) OPUS 232 (-1,28 ) ORMESTER 11400 (0,88 ) OTP 10340 (1,37 ) OTT1 172 (-1,15 ) PANNERGY 608 (-0,98 ) RABA 810 (-1,70 ) RICHTER 7055 (1,22 ) SET Group 71 (-0,56 ) TAKAREK 490 (-0,61 ) WABERERS 1035 (-1,43 ) ZWACK 16300 (-1,21 )