Szárnyalhat idén a belföldi turizmus

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

Guller Zoltán 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát - mint fogalmazott - a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett. A foglalások aránya vidéken júniusra még csupán 16 százalék, júliusra viszont már 41 százalék, augusztusra pedig 59 százalék. Budapesten a külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a júliusi foglalási arány 25 százalék, az augusztusi 35 százalék. A szálláshelyek egy része ugyanakkor csak később nyit, így ezzel együtt a foglalások száma is nőhet - tette hozzá.

Az MTÜ vezetője bizakodva figyeli az utazási korlátozásokról szóló egyeztetéseket is. Szerbiával a teljes feloldásról, Szlovákiával és Csehországgal pedig enyhítésről született egyezség, de a térség más államaival is heteken belül létrejöhetnek a megállapodások. Guller Zoltán szerint a schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság. Magyarország nyitott a megállapodásra, egyedül a kölcsönösséghez ragaszkodik, tehát onnan enged be külföldi vendégeket, ahová magyarok utazhatnak - fogalmazott. A vezérigazgató felhívta a vidéki szálláshely-üzemeltetők figyelmét a Kisfaludy2030 program jövő csütörtöki nyitására.

A pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-ig jelentkezhetnek a legfeljebb 8 szobát üzemeltető vidéki vállalkozások. A szobánkénti 1 millió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni. Guller Zoltán közölte, hogy júniusban a vidéki idegenvezetők támogatására is jelenik meg pályázat. A támogatásért cserébe azt várják a kedvezményezettektől, hogy segítsenek a vidék látványosságait összesítő turisztikai értéktár létrehozásában.

Figyúzz!!!
Találtuk

Közel nyolcvan országot megelőzve lett első a HEINEKEN Hungária.

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Ezt olvasta már?

A belföldi kikacsolódást erősíti a turizmuspolitika »

4IG 604 (-0,98 ) AKKO Invest 410 (-1,91 ) ALTEO 760 (-2,56 ) ANY 1140 (-1,72 ) APPENINN 328 (-1,95 ) AutoWallis 84 (-1,53 ) BIF 235 (3,98 ) CIGPANNONIA 274 (-3,52 ) DELTA 78 (-2,50 ) Duna House 302 (-5,03 ) EHEP 1740 (0,58 ) FUTURAQUA 58 (-1,69 ) GSPARK 3150 (-0,32 ) Gloster 2642 (2,40 ) KULCSSOFT 1625 (4,17 ) MASTERPLAST 660 (-4,90 ) MOL 1552 (-4,08 ) MTELEKOM 365 (-0,82 ) Megakran 4 (-5,22 ) NORDTELEKOM 25 (-0,40 ) NUTEX 23 (-5,86 ) OPUS 224 (-3,45 ) OTP 8880 (-2,20 ) OTT1 161 (-3,47 ) PANNERGY 682 (-1,16 ) RABA 792 (-0,50 ) RICHTER 6830 (0,44 ) SET Group 59 (-2,17 ) TAKAREK 420 (-1,64 ) WABERERS 1155 (-3,75 ) ZWACK 16200 (0,62 )