Távozik székéből az Uber vezérigazgatója

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Meghajolt a nagybefektetők nyomása alatt és lemondott az Uber Technologies vezérigazgatója, Travis Kalanick - erősítette meg a vállalat egyik szóvivője a The New York Times című amerikai napilapban kedden megjelent értesülést.

Megkérdőjelezhető képességek

A San Franciscó-i székhelyű Uber a világ legnagyobb internetes fuvarmegosztó cége, amelyet 2009-ben alapított meg Travis Kalanick és Garrett Camp. Az utóbbi hónapokban azonban válságot válságra, és botrányt botrányra halmozott az agresszív és könyörtelen startup hírében álló Uber és vezetője.

Az idén több olyan ügy szivárgott ki, amelyek megkérdőjelezik a 40 éves Kalanick vezetői képességeit és a vállalat jövőjét. Például az Uber egyik volt alkalmazottja februárban egy blogbejegyzésben arról számolt be, hogy volt munkahelyén általános jelenség a szexuális zaklatás, amelyért nem jár büntetés. A bejegyzés nyomán Eric Holder volt igazságügyi miniszter vezetésével belső vizsgálatot folytattak le.

Nem volt elég a kényszerszabadság

Az ellenőrzés és a felügyelet szigorítását sürgető ajánlások közzététele után Kalanick a múlt héten közölte, hogy meghatározatlan időre szabadságra megy személyes megfontolásokból. Arra hivatkozott, hogy időre van szüksége balesetben elhunyt édesanyja meggyászolására. Azt is elismerte, hogy felelősséget visel azért a helyzetért, amelybe a vállalat jutott, és jelezte, dolgoznia kell vezetői képességeinek javításán.

Több nagybefektető azonban nem elégedett meg ezzel a megoldással, és levélben szólították fel végleges távozásra Kalanickot, hogy a vállalat megújulása érdekében végre tudják hajtani a vezetés mélyreható alakítását.

Kipukkan a lufi?

A Bloomberg néhány hónapja tett közzé egy videót, amelyen Kalanick indulatos vitába bonyolódott - ezért később nyilvános bocsánatkérésre kényszerült - egy, a jutalékának csökkentése miatt panaszkodó sofőrrel. Március elején az Uber kénytelen volt elismerni azt is, hogy a Greyball nevű titkos program révén kiválogatta a nem szívesen látott utasokat a hatósági ellenőrzések kikerülésének érdekében.

Az Uber közel 70 ország 520 városában nyújt internetes fuvarmegosztó szolgáltatást, de még mindig nem nyereséges a tevékenysége. Az idei első negyedévben 708 millió dolláros, tavaly pedig 2,8 milliárd dolláros veszteséget termelt a vállalat. Bár az Uber értékét több mint 70 milliárd dollárra becsülik tőkevonzási képessége alapján, egyes ágazati szakértők túlzottnak tartják ezt az értéket, és a veszteségek alapján félő, hogy a végén lufinak bizonyul és kipukkan a vállalkozás.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
4IG 695 (-1,70 ) AKKO Invest 445 (0,11 ) ALTEO 762 (-1,04 ) ANY 1175 (-1,26 ) APPENINN 384 (-2,04 ) AutoWallis 77 (-1,03 ) BIF 308 (2,67 ) CIGPANNONIA 181 (-4,74 ) CyBERG 1030 (-4,63 ) DELTA 104 (-1,88 ) Duna House A 3060 (2,00 ) EHEP 3440 (-1,43 ) ENEFI 340 (-4,76 ) FORRAS/OE 1120 (-5,88 ) FORRAS/T 1310 (-15,48 ) FUTURAQUA 77 (-0,26 ) GSPARK 3690 (-20,65 ) KULCSSOFT 1685 (-1,46 ) MOL 1987 (-0,30 ) MTELEKOM 401 (0,25 ) NORDTELEKOM 31 (-0,96 ) NUTEX 30 (-2,74 ) OPUS 271 (-1,81 ) OTP 10690 (2,30 ) PANNERGY 650 (-1,81 ) RABA 904 (-1,09 ) RICHTER 6765 (-2,59 ) SET Group 68 (-2,29 ) TAKAREK 516 (-1,90 ) ZWACK 16950 (-0,29 )