Mit üzen a WWF a Nagy Ugrással?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Nagy Ugrás: amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése. A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor!

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

Mindent az élővizek megóvásáért

A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát.

"A kezdeményezés a folyók iránti elkötelezettséget szimbolizálja. Az idei Nagy Ugrás különösen fontos lesz, hiszen az Európai Bizottság az éltető vizeink védelmét szolgáló Víz Keretirányelv felülvizsgálatát éppen a nyári hónapokban fogja elindítani" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Idén is csobbanjon nagyot!

A WWF Magyarország idén is felhívást tesz közzé hazánk települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2018. július 8-án, vasárnap délután 3 órakor.

"A Nagy Ugrást megszervező települések, illetve közösségek között rendhagyó versenyt hirdetünk: ahol a legegyedibb, legizgalmasabb és természetes vizeink védelmét leginkább kihangsúlyozó programtervvel készülnek, oda a WWF Magyarország csapata is ellátogat, és együtt ugrik a település vagy közösség tagjaival" - folytatta Antal Alexa.

Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra. A nevezés részletei ide kattintva érhetők el.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Vagyon

A tűzzel rég nem látott méretű füst és koromszennyeződés is keletkezett.

Kedd éjszaka felhőszakadás és hatalmas erejű szél okozott károkat elsősorban...

Hirdetés
Találtuk

Stresszes vagy? A tengerészgyalogosok ezt így oldják meg

Egy egyszerű öt perces trükk, ami ha a harcban működik, akkor nálad is fog.

A gazdaság is megérzi, ha sok az elhízott ember

Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Elképzelhető a világ hulladék nélkül? »