A királynő 3D-ben üdvözölte alattvalóit

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az idei gyémántjubileumi rendezvénysorozat és a nyári londoni olimpiai játékok szervezőit és részvevőit, valamint a fegyveres erők tagjainak áldozatvállalását méltatta keddi, első ízben 3D-ben sugárzott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.

II. Erzsébet királynő, aki hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez, idei beszédében kijelentette: különösen emlékezetes volt számára az a lelkesedés, amely a trónra lépésének 60. évfordulójára szervezett országos gyémántjubileumi ünnepségeket kísérte.

A 86 esztendős uralkodó megindítónak nevezte, hogy oly sokan megemlékeztek az évfordulóról, és kiemelten szólt azokról a milliókról, akik a nyár eleji központi ünnepi hétvégén, a szinte telet idéző hideg ellenére jelen voltak az eseményeken.

Az egész éves, minap lezárult gyémántjubileumi ünnepségek legnagyobb rendezvénysorozatát az első júniusi hétvégére szervezték, abban a reményben, hogy a milliónyi hazai és külföldi érdeklődő kellemes időjárási viszonyok közepette élvezheti a látványosságokat. Ez a meggondolás mindazonáltal nem vált be, a hatalmas ünnepségsorozatot - amelynek leglátványosabb mozzanata a Temze londoni szakaszán megrendezett, ezernél több különböző hajóból álló flottafelvonulás volt - jeges szélben és szakadó esőben bonyolították le.

Fülöp edinburghi herceg, a királynő 91 esztendős férje azon a hétvégén fel is fázott, és utána csaknem egy hetet kórházban kellett töltenie. A királynő keddi üzenete szerint az, hogy az időjárási viszonyok ellenére ilyen sokan részt vettek az ünnepségeken, "a kollektív elszántság diadala volt az elemek felett".

Az uralkodó - aki saját maga írja karácsonyi üzenetét, ez azon ritka alkalmak egyike, amikor a kormánnyal való egyeztetés nélkül kifejtheti véleményét - elismerően szólt azokról a százezrekről, akik részt vettek a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok szervezésében, és a hagyományoknak megfelelően megemlékezett a fegyveres erők tagjainak áldozatvállalásáról is.

Jóllehet a királynő nem tért ki rá külön, de jelenleg saját unokája, Harry herceg - Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - is az afganisztáni tűzvonalban szolgál a brit hadsereg harci helikopterpilótájaként.

Ez volt II. Erzsébet királynő 55. televíziós karácsonyi beszéde, az üzenetet azonban most első ízben rögzítették és sugározták háromdimenziós technológiával is.

A modernizálásra több évforduló is alkalmat szolgáltatott: éppen 80 esztendeje, 1932-ben hangzott el az első karácsonyi rádióüzenet, amelyet az akkori uralkodó, V. György király - II. Erzsébet királynő nagyapja - mondott el az alattvalóknak, öt évre rá, vagyis 75 éve pedig VI. Györgynek, a jelenlegi uralkodó édesapjának koronázása volt az első, élőben közvetített, nem stúdióból sugárzott televíziós esemény Nagy-Britanniában.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Közel nyolcvan országot megelőzve lett első a HEINEKEN Hungária.

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Pünkösd előtt többet vásároltunk, mint húsvétkor »