Az Ön adatait is árulhatják a neten

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Online aktivitásunk növekedésével és a digitalizáció térhódításával egyre inkább nyitott könyv az életünk. Tíz másodpercenként éri hekkertámadás számítógépeinket, nő a bankkártyás visszaélések és az adatlopások száma, a zsarolóvírusos támadások pedig még korántsem értek a csúcsra. Különösen a gyermekek vannak veszélyben, minden harmadik magyar fiatalnak volt már része internetes zaklatásban. A probléma globális és egyre szélesebb rétegeket érint, ám már apró lépé-sekkel is erősíthetjük saját és gyermekeink online biztonságát.

A fiatalok vannak kitéve a legtöbb veszélynek

Kutatások szerint minden negyedik magyar fiatal egész nap elérhető online, 88 százalékuk pedig naponta több alkalommal is aktívan jelen van az interneten. Az Eurostat egy 2017-es jelentése továbbá rámutat arra is, hogy a magyar fiatalok használják a legnagyobb arányban a közösségi médiát az Európai Unió tagállamai közül.

Az olyan hagyományos cyberbűncselekmények, mint az adatlopások, vagy a zsarolóvírusos támadások mellett ráadásul egyre nagyobb méreteket ölt a gyermekek fejlődésére jelentős hatást gyakorló cyberbullying, vagy más néven online megfélemlítés, zaklatás.

Magyarországon minden harmadik gyermeknek volt már része internetes zaklatásban, például online kirekesztésben, magánjellegű információkkal való visszaélésben, internetes bántalmazásban. Felmérések szerint csupán minden tizedik gyermek kér segítséget, és a szülők mindössze fele tud arról, hogy gyermeküket bántalmazás érte.

A cyberbullying esetében az egyik legnagyobb probléma lehet, ha a szülők nem ismerik fel, milyen veszélyeket is rejt az online világ a gyermekek számára. Éppen ezért a fiatalok felvilágosítása mellett a hangsúlyt a szülők tájékoztatására kell helyezni.

Hiszen már egyszerű lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy erősítsük gyermekeink, a fiatalok digitális biztonságát. Beszélgessünk, kérdezzük meg, milyen tevékenységet folytat az interneten, kikkel kommunikál, milyen információkat oszt meg. Hívjuk fel a figyelmet az adat-biztonságra, az internet adta veszélyekre is, és ha netán megtörtént a baj, ne féljünk segítséget kérni. Erre a problémára hívja fel a figyelmet az UNICEF most induló #nemvagyegyedül kampánya, mely a Generali Biztosító közreműködésével valósult meg.

Cél a biztonságos online környezet megteremtése

A cybertámadások, az adatlopások és az online visszaélések földrajzilag globálissá váltak, célcsoportjukat tekintve pedig a kormányzati szerveket, a nagyvállalatokat és az egyéni felhasználókat is egyre nagyobb mértékben érintik.

Évente mintegy 500 millió fel-használói adatot lopnak el, 10 másodpercenként támadnak meg hekkerek egy otthoni számítógépet, a zsarolóvírusos támadások száma évente 350 százalékkal nő, és csaknem 30 ezer bankkártyás visszaélést regisztráltak Magyarországon 2017-ben. Mindeközben a vállalati rendszerek ellen irányuló cybertámadások száma is jelentősen növekszik, 2016-2017 között megduplázódtak, és előrejelzések szerint 2021-re 6000 milliárd dollárnyi kárt okoznak majd a világnak. 

„Talán az egyik legfontosabb a biztonságos online környezet megteremtése, a biztonságtudatosság erősítése figyelemfelkeltő akciókkal, cybervédelmi, cyberbiztosítási szolgáltatásokkal. Ezért is indítottuk el a Generali előrelátó kampányt, amelynek keretében rövid kisvideókkal és közérthető, egyszerűen alkalmazható tippekkel igyekszünk felhívni a figyelmet saját adataink védelmének fontosságára.

Szeretnénk, ha minél többünkben tudatosulna, hogy már olyan egyszerű lépésekkel is erősíthetjük biztonságukat, mint a kis- és nagybetűk, speciális karakterek alkalmazása a jelszavakban, a többlépcsős azonosítás, a napi limit beállítása a bankkártyára, vagy épp, hogy kártyaadatainkat ne tároljuk mobiltelefonunkon” – fűzte hozzá Árr Mariann, a Generali Biztosító marketingvezetője.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Közel nyolcvan országot megelőzve lett első a HEINEKEN Hungária.

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vesz a 4iG »

4IG 646 (0,47 ) AKKO Invest 430 (1,78 ) APPENINN 345 (-1,43 ) CIGPANNONIA 326 (-1,21 ) DELTA 94 (0,43 ) GSPARK 3200 (0,63 ) Gloster 2283 (0,62 ) KULCSSOFT 1625 (2,85 ) MOL 1815 (0,39 ) MTELEKOM 382 (0,26 ) NORDTELEKOM 28 (1,45 ) NUTEX 30 (5,54 ) OPUS 261 (-0,76 ) OTP 11140 (0,36 ) OTT1 170 (-1,28 ) PANNERGY 668 (0,30 ) RABA 800 (-2,91 ) RICHTER 7220 (0,14 ) SET Group 68 (0,30 ) WABERERS 1170 (-1,68 )