Csatát vesztett a Facebook

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Az álhírek elleni harc jegyében hozta létre a közösségi oldal azt a felületet, amit mindezidáig hat országban teszteltek. Viszont az újítással a médiaszolgáltatók és a felhasználók haragját is egyaránt kivívta a Facebook maga ellen. Csütörtökön egy olyan közleményt hoztak nyilvánosságra, amelyben búcsút vettek ötletüktől.

Nem jött be az ötlet

Az újítás lényege egy másik hírfolyam lett volna, amit Explore-nak kereszteltek el, és amíg a „rendes” hírfolyamban csak az ismerőseink posztjait láthattuk volna, addig az összes médiaszolgáltató gyártotta tartalom átkerült volna az Explore területére. (A közösségi háló álhírellenes hadjáratáról korábban itt olvashatott nálunk.)

A Facebook több munkatársa az októberi nyilatkozatokban is próbálták úgy lefesteni az ötletet, mint egy segédeszközt, amivel kitörhetünk az egyre komolyabb problémává váló véleménybuborékokból, amibe a Facebook algrotitmusai zárnak bennünket, ami lehetővé teszi, hogy ne csak olyan hírekkel találkozzunk, amikkel jó eséllyel mi is egyetértünk.

Az álhír-vita során kezdett egyre kínosabbá válni a Facebook-nak, hogy nagyrészt ők is platformot teremtettek a mindenféle valóságtartalmat nélkülöző hírek, a legdurvább propaganda gyors terjedésének, a megosztásokkal és lájkokkal serkentett, választásokat is befolyásolni képes hoax-hadjáratoknak.

Viszont az Explore nemcsak az álhíreknek, hanem a megbízhatóbbaknak is jelentősen betett volna: a nagyobb szolgáltatóknak jelentős bevételkiesést, az olvasottság csökkenését, a kisebbeknek pedig a teljes ellehetetlenülésüket is hozhatta volna. Magát a hirdetési szisztémára épülő médiaszolgáltatást legutóbb Dudás Gergely Politis névre hallgató kezdeményezése próbálta meghaladni, - forráshiány miatt - sikertelenül.

Van, ahol visszafelé sült el

A Facebook sokáig kitartott elképzelése mellett, négy és fél hónapja élt az újítás a hat tesztalanyként kiszemelt országban, melyek Bolívia, Guatemala, Kambodzsa, Szerbia, Srí Lanka és Szlovákia voltak. Ömlött a Facebook felé a kritika, a fanyalgás, de az talán jóval sokatmondóbb, hogy a tesztelés egyik terepén, egészen pontosan Szlovákiában az álhíreket jobban segítette az Explore, mint a forrásokkal inkább alátámasztott "hagyományos" pajtásokat.

Végül csütörtökön adták ki a közleményt, amiben szolidan mérleget vontak az elmúlt négy és fél hónap kudarca felett, hozzáfűzve azt is, hogy sok új ötletük már bevált. Ami nem, ahhoz kár ragaszkodni. Az Explore egyik fő funkciója az eddig nem követett új oldalak, személyek, közösségek felfedezése lett volna, a nyitottság növelése, ami szintén nem jött össze neki. Viszont a közlemény végén leszögezték, hogy a tesztek során gyűjtött tapasztalatokat a "sima" hírfolyam tatarozása során is felfogják használni, hogy javítsák a felhasználói élményt.

Nekrológ

Elkapkodott, átgondolatlan, több zavart mint megoldást szülő kezdeményezés volt ez a Facebook részéről. A hírfogyasztás problémáit pedig nem az algoritmusokban, hanem a fejekben végbemenő változás fogja eldönteni.

Annyit talán mindenképp a javára lehet írni a kérészéletű Explore-nak, hogy a Facebook a háborgó közvélemény hatására nem is felismerni, hanem végre elismerni kezdi a felelősségét, ami a globális információáramlással kapcsolatos. Csak épp a felelős cselekvés módjai bujkálnak még a homályban.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Ezt olvasta már?

GVH: 1,2 milliárd forint bírság a Facebooknak »

4IG 657 (-1,05 ) AKKO Invest 424 (-0,47 ) ALTEO 886 (-0,23 ) ANY 1385 (-1,07 ) APPENINN 360 (-1,64 ) AutoWallis 100 (-1,96 ) CIGPANNONIA 180 (-1,64 ) CSEPEL 502 (-4,20 ) CyBERG 1750 (0,57 ) Duna House A 3850 (-2,04 ) EHEP 8300 (-5,68 ) ENEFI 367 (-1,08 ) ESTMEDIA 131 (-2,96 ) FUTURAQUA 105 (-1,69 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KPACK 21000 (-8,70 ) KULCSSOFT 2960 (1,37 ) MASTERPLAST 748 (-0,53 ) MOL 2676 (-1,25 ) MTELEKOM 456 (0,11 ) NORDTELEKOM 51 (-1,92 ) NUTEX 43 (-3,80 ) OPUS 293 (-2,01 ) ORMESTER 11200 (-1,75 ) OTP 14520 (-1,49 ) OTT1 232 (-1,49 ) PANNERGY 726 (-0,55 ) RICHTER 6525 (-0,84 ) SET Group 94 (-1,58 ) TAKAREK 504 (-1,18 ) WABERERS 1075 (-0,46 ) ZWACK 17500 (-0,28 )