EB: kiberbiztonsági ügynökséggel adataink védelméért

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Javaslatot nyújtott be az internetes biztonság megerősítésére kedden az Európai Bizottság (EB), és ennek értelmében egyebek mellett felállítanának egy uniós kiberbiztonsági ügynökséget és közös tanúsítási rendszert fogadnának el.

A brüsszeli testület a már működő európai uniós hálózat- és információbiztonsági ügynökséget (ENISA) fejlesztené tovább; a megduplázott költségvetésű, nagyjából másfélszer annyi szakértőt foglalkoztató, új szervezet a tervek szerint jobban garantálná a digitális termékek és szolgáltatások biztonságos használatát.

Nagy szükség van rá

Mint közölték, erre azért van szükség, mert csak tavaly naponta több mint négyezer zsarolóvírusos támadás történt, az uniós vállalkozások 80 százaléka pedig már legalább egyszer szembesült kiberbiztonsági eseménnyel, ráadásul egyre gyakrabban alkalmaznak állami szereplők számítógépes eszközöket geopolitikai céljaik elérésére.

Az új ügynökség a tagállamokat segítené a számítógépes támadások kezelésében és azok megelőzésében, illetve analitikai központokat hozna létre az információk és a tudás eredményesebb megosztása céljából.

A közös tanúsítási rendszer pedig egyebek mellett azon eszközöknek a megbízhatóságát garantálná, amelyek kulcsfontosságúak napjaink kritikus infrastruktúráiban, például az energetikai és a közlekedési hálózatokban.

Megállíthatják a hamistást?

Az EB a csalással és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisításával szemben is új intézkedéseket javasolt, illetve tervezetek elfogadását kezdeményezte arról, hogyan biztosítható Európa gyors reagálási képessége, ha nagyszabású kibertámadások miatt egységes operatív fellépésre van szükség.

Kiemelték: az Európai Uniónak stratégiai érdeke, hogy az új kibervédelmi eszközök fejlesztése egyidejűleg a digitális gazdaság virágzását is lehetővé tegye.

"Kezdeményezéseink megerősítik az együttműködést, hogy a tagállamok képesek legyenek közös fellépéssel megválaszolni a kiberbiztonsági kihívásokat, mert ezekkel szemben egyetlen ország sem képes egymaga felvenni a harcot" - hangsúlyozta Andrus Ansip digitális egységes piacért felelős uniós biztos.

A bizottság javaslatait az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell még hagynia.

Hirdetés
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Vagyon

A tűzzel rég nem látott méretű füst és koromszennyeződés is keletkezett.

Kedd éjszaka felhőszakadás és hatalmas erejű szél okozott károkat elsősorban...

Hirdetés
Találtuk

Stresszes vagy? A tengerészgyalogosok ezt így oldják meg

Egy egyszerű öt perces trükk, ami ha a harcban működik, akkor nálad is fog.

A gazdaság is megérzi, ha sok az elhízott ember

Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Jó a hangulat Európában »

ALTERA 790 (-0,63 ) ANY 1410 (0,71 ) APPENINN 606 (1,00 ) CIGPANNONIA 417 (0,12 ) ESTMEDIA 127 (-0,78 ) FHB 579 (1,94 ) FUTURAQUA 58 (2,48 ) KONZUM 3160 (-0,47 ) MASTERPLAST 635 (0,79 ) MOL 2588 (0,23 ) MTELEKOM 410 (0,37 ) NORDTELEKOM 43 (0,94 ) OPUS 699 (-0,14 ) OTP 9930 (0,81 ) OTT1 278 (2,21 ) RICHTER 5085 (0,39 ) SET Group 252 (-0,40 ) WABERERS 3400 (-1,16 )