Ezzel még okosabb lehet a Google Glass

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Google okosszemüvegére, a Google Glass-ra optimalizált logisztikai és kereskedelmi alkalmazásokat fejleszt a debreceni székhelyű IT-vállalkozás, a Pannon Szoftver Kft. - közölte a cég.

Poór Károly, a cég marketing igazgatója elmondta, hogy elsősorban termék-kód azonosításra használható fejlesztésekben gondolkoznak, amelyek jól illeszkednek az online vásárlási szokásokhoz, valamint a gyorsabbá teszik a logisztikai folyamatokat. Ezek idővel kiválthatják a klasszikus vonalkód olvasó rendszereket.

Kép: Google

Elsősorban Amerika a célpiac

A Google Glass alkalmazásával például a targoncáról sem kell leszállnia a munkatársnak ahhoz, hogy megtaláljon egy terméket, illetve egy nagyobb raktárban a szemüveg megmutatja, minek hol a helye, illetve hogyan lehet a leggyorsabban összeszedni az adott kamion rakományát - fejtette ki a szakember.

A Pannon Szoftver elsősorban az amerikai piacon szeretné eladni fejlesztését, de ahogyan terjed majd a szemüveg, más országokban is. Az alkalmazást először főként repülőtereken és kikötőkben tervezik értékesíteni - jelezte a marketing igazgató. Hozzáfűzte, hogy mivel még nincs eléggé elterjedve a szemüveg, jövőre még csak elenyésző árbevétel-növekedésre számítanak az okosszemüvegre fejlesztett alkalmazásokból, de 2016-ban már "nagyobb robbanást" várnak.

Milliárdos árbevétel lehet az idén

A Pannon Szoftver Kft. tavalyi árbevétele 532 millió, adózott eredménye 8 millió forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző évi eredményével. A magyar, romániai, és egyesült államokbeli leánycégek eredményeit is beleszámolva a cégcsoport tavaly összesen közel 800 millió forintos forgalmat ért el, az előző évinél 150 millió forinttal magasabbat - mondta.

Hozzátette, hogy az idén a cégcsoport egymilliárd forintos forgalomra számít, de mivel a profit nagy részét visszaforgatják az új fejlesztésekbe és az amerikai piaci jelenlétbe, így adózott eredményük nagyságrendileg nem változik.

A Pannon Szoftver 2000 óta fejleszti, értékesíti és vezeti be üzleti rendszereit, a kis- és nagyvállalati körben. Termékei között szerepelnek vállalatirányítási rendszerek, ügyviteli szoftverek, integrált webes megoldások, vonalkódos mobil ügyviteli szoftverek és üzleti intelligencia megoldások is.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.