Hogyan lesznek okosak a magyar városok?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egyre több az okos dolog körülöttünk - okosóra, okostelefon, okosotthon. Akkor miért ne lehetne okos a szűkebb vagy tágabb környezetünk, ahol élünk? Természetesen az lehet, és erre már sok településen, köztük Miskolcon is rájöttek, ahol azt elemzik, hogyan lehet az informatikai technológiák, a nagy adathalmazok és az internet adta lehetőségek felhasználásával rövid időn belül kialakítani az élhetőbb, és környezeti, gazdasági szempontból fenntarthatóbb várost. Erre a kérdésre keresték a választ a miskolci Smart City Konferencia résztvevői.

Konferenciát tartottak a témáról

A Miskolci Egyetem kiemelt feladatként kezeli, és kutatásokkal, fejlesztésekkel támogatja az urbanizáció okozta kihívások kezelését, valamint a Smart-elvek mentén az energiahatékonyságot és a környezettudatosságot – hangsúlyozta köszöntőjében a felsőoktatási intézmény kancellárja. 

Deák Csaba megemlítette, hogy a Gazdaságtudományi Karon vizsgálják a városiasodás gazdasági-társadalmi vetületeit, a nemrégiben alapított Elektronikai és Informatikai Kutató Intézet pedig, amely a konferencia társszervezője volt, első projektjeként olyan új megoldásokat kutat az építészet területén, amelyek környezettudatosak és energiahatékonyak.

A lassan két évtizede létező URBACT program célja a fenntartható városfejlesztés új módszereinek összegyűjtése, terjesztése, és népszerűsítése. Ebben az európai területi együttműködési programban, amelynek Miskolc is a tagja, a résztvevők arra készítik fel az adott településeket, hogy „okosak” legyenek, és ennek jegyében kidolgoznak egy-egy problématerületet, majd a tapasztalataikat megosztják egymás között. Majorné Vén Mariann, a Nemzeti URBACT Pont munkatársa arról beszélt a konferencián, hogy a program miképpen támogathatja a jó városfejlesztési gyakorlatok átadását.

A miskolci akcióterv

Geotermikus energia, biomassza fűtőmű, okos mérők, Zöld Nyíl-projekt és gázzal hajtott buszflotta, wifi a járművökön, LED-falak – a felsorolást még sokáig lehetne folytatni. Ezek azok az okos fejlesztések, amelyek részben vagy már teljesen megvalósultak Miskolcon. És bár a város büszke az eredményeire, lazításról szó sem lehet – a fejlesztések folytatódnak tovább.

 Horánszky Árpád, a SmartImpact projekt miskolci vezetője, a Polgármesteri Hivatal városfejlesztési referense leszögezte: Miskolc eldöntötte, hogy ezt az utat végig fogja járni, és okosabbá akar válni. A település akciótervében szerepel többek között az intelligens forgalomirányítás, az elektronikus jegyrendszer megvalósítása, elektromos töltők telepítése, az árvízvédelem, a levegő tisztaságának védelme és az okos kamerarendszer kiépítése is.

Magyarország – egyetértve az Európai Bizottság törekvésével - egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a városok mihamarabb okossá váljanak. Ezek ugyanis az informatikai technológiák, a nagy adathalmazok és az internet biztosította lehetőségek kiaknázásával élhetőbb, és környezeti, gazdasági szempontból fenntarthatóbb helyek.

Ismertették a viziókat

A budapesti, valamit a kaposvári „okos” jövőképet is megismerhették a résztvevők, hiszen az előbbi részleteit Garai Márton városfejlesztési csoportvezető, az utóbbit pedig Koroknai-Kardos Beáta környezetvédelmi referens mutatta be a Miskolci Egyetem épületében. Arról pedig, hogy Európa, illetve a világ más pontjain hogyan fejlődnek az okos városok, Körmendi Katalin, a Lechner Tudásközpont munkatársa adott ízelítőt.

A szakmai rendezvényen a SmartImpact projektet annak vezető tanácsadója mutatta be, gazdagon illusztrálva európai példákkal azt, hogy mi minden lehet okos egy település mindennapjaiban. Alanus von Radecki, a németországi Fraunhofer Intézet szakértője méltatta Miskolc szerepét és eredményeit a nemzetközi projektben.

Az igazi kihívás

Szerinte az jelenti a legnagyobb kihívást, hogyan lehet bevezetni és hatékonyabbá tenni a mindennapokban a már rendelkezésre álló okos megoldásokat. Ezek között megemlítette az elektromos autók elterjedését, az egymással, a tulajdonossal vagy az autóval is „kommunikáló” okos házakat, amik több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak, vagy a már most is rendkívül elterjedt online vásárlásban rejlő további lehetőségeket.

Egy város nemcsak a digitális és technológiai fejlődéstől válik okossá, fontos ezek szociális, társadalmi beágyazottsága, és az, hogy az állampolgárok „befogadók” legyenek – erről Kolossa József, a Miniszterelnökség főosztályvezetője beszélt. Kifejtette, hazánk alapvetően abból indul ki, hogy a településeket életre keltsék, majd különböző innovációkkal technológiai fejlesztést hajtsanak végre. Fontos, hogy a forrásokat a valós igényekhez igazítsák, ezért szeretnék a lakosságot is bevonni a fejlesztésekbe.

A konferenciát közösen szervezte Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem Elektronikai és Informatikai Kutatóintézete, valamint a Nemzeti URBACT Info Pont. A rendezvény az Európai Unió URBACT III programja által finanszírozott Smart Impact projekt keretén belül valósult meg.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Ezt olvasta már?

Oltalmat kapott a rögös túró -miért is? »