Idén is mehetnek adategyeztetésre a SIM-kártyások

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az idén mintegy 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell elvégezni a jogszabályban előírt éves adategyeztetést, amelyet a szerződéskötéstől számított fordulónapokon kell elvégezni - közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH). A szolgáltatók közölték, már januárban elkezdik az ügyfelekkel az adategyeztetést.

Éves program

Az NMHH kifejtette: mivel 2017-től a jogszabály szerint az adategyeztetést évente kell elvégezniük a szolgáltatóknak, az idén ez mindenkinek eltérő időpontban lesz annak függvényében, hogy ki mikor kötött szerződést. A feladat végrehajtása ettől az évtől folyamatosan zajlik, így az NMHH szerint előreláthatóan - a tavalyi, egy határidőhöz kötött időponttal ellentétben - nem várható tömeg az újabb adategyeztetések miatt a szolgáltatóknál.

A 3,5 milliós ügyfélszámot a hatóság a sikeres adategyeztetésen átesett SIM-kártyák száma alapján kalkulálta, de hangsúlyozták: azóta történtek újraszerződések, hiszen meghatározott ideig valamennyi szolgáltató lehetővé tette a korábbi hívószám megtartását új szerződéskötéssel, és szűnhettek meg előfizetések és köttettek újak is a természetes piaci folyamatoknak megfelelően.

Talán gyorsabb lesz

Az előző évi tapasztalatokról azt közölték, hogy az adategyeztetés 2017-ben új kötelezettségként jelentkezett a szolgáltatóknál. Az adategyeztetők nagy számából kifolyólag a feladat a szolgáltatóknak kihívást jelentett, új folyamatokat kellett kialakítaniuk és a rendszereiket alkalmassá tenniük az adategyeztetés elvégzésére.

A sikeresség érdekében 2017 első felében a szolgáltatókkal együttműködve az NMHH is információs kampányt indított az ügyfelek minél szélesebb körének elérésére.

A folyamat 2017-es végrehajtását még jelenleg is értékelik, az idei adategyeztetés várhatóan már gördülékenyebben zajlik, hiszen a szolgáltatók jóval előre, a tavaly egyeztetett adatok alapján SMS-ben értesítik a határidőről az ügyfeleket - közölte az NMHH.

Minden eszközön

A Telenor az MTI-vel közölte: január 16-tól online, személyesen, és a 1220-as ügyfélszolgálati telefonon is elindult az adategyeztetés, minden ügyfelüket SMS-ben értesítik a határidő lejárta előtt 60 nappal. Az adategyeztetés problémamentes adatok esetén alig pár percet vesz igénybe. A Telenornál az adategyeztetést már 6 hónappal az éves határidőt megelőzően is el lehet végezni.

Kiemelték, hogy az adategyeztetés nemcsak a mobiltelefonokban található hanghívásra képes SIM-kártyákat érinti, hanem minden, nem hívásra szolgáló eszközben - riasztóban, modemben, mérőórákban, meteorológiai állomásban - található SIM-kártyát is.

Évfordulós időben

A Vodafone sajtóosztályán elmondták, hogy a feltöltőkártyás ügyfelek SIM kártyáinak adategyeztetése a törvényi kötelezettségnek megfelelően még januárban elkezdődik. Az ügyfeleket a Vodafone hetekkel a SIM-kártyák lejárati ideje előtt értesíti és emlékezteti az adategyeztetési kötelezettségükre, amit megtehetnek személyesen, online, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül.

Az egyeztetési határidő minden esetben a szerződés aláírásának dátuma, a januárban és februárban szerződött ügyfelek számára a szolgáltató hosszabb határidőt biztost az adategyeztetés elvégzésére.

SMS-t is küldenek

A Magyar Telekom az MTI megkeresésére közölte, hogy az adategyeztetés folyamata megegyezik a tavalyival, és ugyanazokat az adatokat kell megadni. Így a személyi igazolvány számát, vagy az útlevél számát, vagy a jogosítvány számát, a születési hely és dátum adatokkal, és az ügyfél anyja nevével együtt. A Magyar Telekom az adott előfizetést érintő határidő letelte előtt SMS-ben figyelmezteti minden Domino ügyfelét a kötelezettségre, a gördülékeny ügyintézés érdekében a tájékoztató SMS-eket több ütemben küldik ki.

A szolgáltatók weboldalaikon minden fontos információt összegyűjtöttek a feltöltőkártyás adategyeztetésről.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

Jók a főváros adottságai a geotermikus energia fűtési célú hasznosítására.

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta a Nébih.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Számítógépes játékírók jelentkezzetek!

Itt az idő, aki mer az nyer, lehet jelentkezni.

Még több magyar látogatta a horvát tengerpartokat

Rekordot döntött tavaly is a magyar turisták száma Horvátországban.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Magyarországon is elindult a Telenorból kiváló CETIN »

4IG 596 (-2,30 ) AKKO Invest 448 (-1,65 ) ALTEO 746 (1,63 ) APPENINN 342 (-0,87 ) AutoWallis 79 (1,95 ) BIF 295 (-2,32 ) CIGPANNONIA 215 (2,38 ) CyBERG 1190 (-0,83 ) DELTA 101 (2,64 ) Duna House A 3100 (-3,73 ) EHEP 2440 (-2,01 ) ENEFI 320 (-1,23 ) FORRAS/OE 1110 (4,72 ) FUTURAQUA 65 (-1,67 ) Gloster 2300 (-8,00 ) KULCSSOFT 1600 (4,23 ) MASTERPLAST 606 (2,02 ) MOL 1796 (0,11 ) MTELEKOM 380 (-1,30 ) NORDTELEKOM 30 (3,10 ) NUTEX 29 (-0,68 ) OPUS 240 (-2,04 ) ORMESTER 11400 (-3,80 ) OTP 10810 (-1,28 ) OTT1 193 (-0,62 ) PANNERGY 602 (-1,63 ) RABA 846 (-1,86 ) RICHTER 6460 (-0,31 ) SET Group 71 (-0,14 ) TAKAREK 485 (-0,21 ) WABERERS 870 (1,16 ) ZWACK 16700 (0,30 )