Innovációs online felületet indított a Tungsram

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Tungsram magyar multinacionális vállalatcsoport online felületet indított a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységének segítésére.

Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációért felelős ügyvezetője az iLex Systems Zrt.-vel közösen fejlesztett online innovációs piactér (Tungsram Innovation Marketplace) sajtónyilvános csütörtöki bemutatóján elmondta, a weboldalon regisztrált kkv-k felvehetik a kapcsolatot a Tungsrammal, és számos speciális kérdéskörben kérhetnek segítséget. Rövid határidőn belül választ kaphatnak jogi, szabadalmi, az innováció-menedzsmenttel, prototípus gyártással, a gyártási kapacitással, laboratóriumi infrastruktúrával és piacra jutással kapcsolatos kérdésekre. Stukovszky Tamás, az innovációs és technológiai miniszter főtanácsadója hangsúlyozta, a kormány kiemelten támogatja a vállalkozások innovációs tevékenységét, a nagyvállalatok és a kkv-szektor együttműködését, és erre jó gyakorlati példa a Tungsram online felülete.

Pongrácz Ferenc az MTI-nek elmondta, a Tungsram azt tervezi, hogy tíz éven belül 50 százalékot képvisel majd az innovációhoz köthető tevékenységből származó bevétel a teljes árbevételen belül. A cégcsoport árbevételének 93 százaléka a világítástechnikához köthető gyártásból, értékesítésből adódik. Közös érdek mentén bővítik az együttműködést a kkv-szektorral, hogy minél több innovációs megoldással tudjanak piacra lépni. Az online felület indítása illeszkedik a Tungsram külpiaci mentor szerepvállalásához az Országos Vállalkozói Mentorprogramban, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara indított a kkv-k támogatására - mondta Pongrácz Ferenc. A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 95 százalékát exportálja, 110 nemzetközi piacon van jelen értékesítési hálózata révén. A Tungsram Operations Kft. nettó árbevétele a 2018-as lezárt üzleti évben 65,25 milliárd forint volt, a cégcsoport induláshoz köthető jelentős befektetései miatt az adózás utáni eredménye 4,73 milliárd forint veszteség volt.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Ezt olvasta már?

Magyar fitneszgépet készít az egykori izzógyár »

4IG 903 (-1,31 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ALTEO 810 (-0,98 ) ANY 1375 (0,36 ) APPENINN 400 (-1,48 ) AutoWallis 109 (-1,36 ) BIF 310 (0,65 ) CIGPANNONIA 216 (-1,82 ) EHEP 8500 (1,80 ) ELMU 34200 (-0,58 ) ENEFI 417 (-1,18 ) ESTMEDIA 156 (11,29 ) FUTURAQUA 109 (-2,50 ) GSPARK 4900 (-1,80 ) KULCSSOFT 1430 (14,40 ) MOL 2960 (-1,53 ) MTELEKOM 440 (0,11 ) NORDTELEKOM 60 (4,17 ) NUTEX 71 (15,16 ) OPUS 298 (-1,91 ) ORMESTER 7250 (0,69 ) OTP 14040 (-0,78 ) OTT1 256 (-3,03 ) RABA 1090 (0,46 ) SET Group 127 (2,42 ) WABERERS 1235 (-1,20 )