Milyen a jó informatikus?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Három programozási nyelvet, valamint elsősorban logikai és a csapatmunkához szükséges készségeket várnak el az informatikai cégek a kezdő programozóktól - derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Jump programozóképzésének partnercégei és jelentkezői körében végzett kutatásából. A juniorok ugyanakkor akár három év alatt szenior programozóvá válhatnak.

A legfontosabb három programozói készség között szerepel a logikus gondolkodás, a csapatmunka képessége, illetve a szorgalom – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Jump programjának kutatásából, amelyet a programozóképzés partnercégei és jelentkezői körében végeztek el.

A METU JUMP junior intenzív szoftverfejlesztő programjában több mint 10 éves oktatói és aktív programozási tapasztalattal rendelkező, elismert szakemberek készítik fel a hallgatókat 4 hónapon keresztül a programozói munkára.

Java, C++, HTML...

Az eredmények alapján ugyanakkor a programozójelöltek a csapatmunkát kevésbé fontosnak értékelik, de a logikai készségek és a szorgalom náluk is dobogós helyezést ért el. A partnercégek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy három programnyelv ismeretét várja el a kezdő fejlesztőktől. A válaszadók leginkább a Java, a C++, a HTML, PHP és az SQL programnyelveket alkalmazzák.

Az informatikai cégeknél dolgozók 80–90 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a női fejlesztők aránya pedig körülbelül 20 százalék a teljes programozói csapaton belül. A megkérdezett vállalatok többsége szerint már 3 év elegendő ahhoz, hogy szenior programozóvá váljon a kezdő fejlesztő.

A cégek szerint e pálya legnagyobb kihívása a jelöltek számára a projektmenedzseri szemléletmód, a hatékony együttműködés, illetve az elvárt programnyelvek elsajátítása. A leendő programozók hasonlóan ítélik meg a nehézségeket, a megkérdezettek több mint fele ugyanakkor a munkatempó felvételét is kihívásnak tekinti.

A munkáltatók szerint az intenzív fejlesztőképzés igényeiknek megfelelő tudást ad a leendő fejlesztőknek, akik kiemelkedő gyakorlati oktatásban részesülnek, motivációjuk és elszántságuk pedig magas szintű, ezért szívesen is alkalmazzák őket. A vállalatok 40 százaléka emelte ki az intenzív képzésről érkező jelöltek nyitottságát és rugalmasságát pozitívumként.

„A METU JUMP iránt érdeklődők között már mintegy egyharmad részt jelentenek a hölgyek, ami jóval magasabb, mint a női programozók iparági átlaga. A képzés legnagyobb arányban a 25–34 éves korosztályt szólítja meg, a programozójelöltek közel 40 százaléka tartozott ebbe az életkori tartományba, de több mint negyedük 35–44 éves, illetve közel ötödük a 18–24 éves korosztályt képviseli” – mondta Beck Ildikó, a METU JUMP vezetője.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

Hirdetés
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Vagyon

A tűzzel rég nem látott méretű füst és koromszennyeződés is keletkezett.

Kedd éjszaka felhőszakadás és hatalmas erejű szél okozott károkat elsősorban...

Hirdetés
Találtuk

Stresszes vagy? A tengerészgyalogosok ezt így oldják meg

Egy egyszerű öt perces trükk, ami ha a harcban működik, akkor nálad is fog.

A gazdaság is megérzi, ha sok az elhízott ember

Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nagy a nyomás a vállalatok vállán a digitalizáció miatt »