Napenergiából lesz az áram Gyömrőn

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Napkollektor-parkot létesítenek a Pest megyei Gyömrőn, a naperőmű helyszínéül szolgáló önkormányzati terület bérbeadásáról legutóbbi ülésén döntött a helyi képviselő-testület - mondta a település alpolgármestere hétfőn.

Mezey Attila közlése szerint egy svájci hátterű cég hosszas tárgyalások után döntött arról, hogy projektjük Gyömrőn valósuljon meg.

A tervek alapján a korábban már újrahasznosításra alkalmassá tett egykori szemétbánya helyén, mintegy egy hektáron telepítenének napkollektor-parkot - mondta az alpolgármester.

Tájékoztatása szerint a területért jelképes összegű bérleti díjat kér a város, "cserébe" néhány éven belül a teljes önkormányzati intézményhálózat elektromos ellátását környezetbarát és olcsó napenergia biztosítaná, és a közvilágítást is innen ezzel üzemeltetnék. Addig is a keletkezett áramot az Elműnek értékesíti majd a beruházó - tette hozzá az alpolgármester.

A naperőmű átadása 2017 végén, vagy 2018 elején várható - mondta Mezey Attila.

Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Az elkövetkező 15 évben az amerikai állások közel fele automatizálttá válhat.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Ezt olvasta már?

Az E.ON vételi ajánlat Elmű-re, Émász-ra »

4IG 772 (1,98 ) ALTEO 826 (-1,20 ) ANY 1365 (-0,73 ) APPENINN 390 (0,39 ) AutoWallis 102 (-0,97 ) CIGPANNONIA 198 (-0,90 ) Duna House A 3920 (0,51 ) EMASZ 30200 (-0,66 ) ENEFI 419 (2,70 ) ESTMEDIA 140 (2,93 ) FORRAS/T 1960 (5,38 ) FUTURAQUA 102 (2,40 ) KPACK 21800 (-16,15 ) KULCSSOFT 3060 (-0,65 ) MASTERPLAST 750 (0,54 ) MOL 2892 (0,70 ) NORDTELEKOM 52 (-2,28 ) NUTEX 69 (-6,76 ) OPUS 332 (2,03 ) ORMESTER 9800 (-4,85 ) OTP 15110 (1,41 ) OTT1 260 (0,97 ) RABA 1170 (-2,50 ) RICHTER 5875 (0,77 ) SET Group 102 (-0,39 ) TAKAREK 564 (-2,42 ) WABERERS 1200 (0,42 ) ZWACK 17600 (1,15 )