Robotok a munkában - fókuszban az automatizálás

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az ipari automatizálási technológiák és robotok két nemzetközi beszállítója, az ABB és a Kawasaki Heavy Industries bejelentették, hogy a jövőben közösen dolgoznak a kollaboratív, elsősorban a kétkarú változatban készült robotokkal kapcsolatos tudásmegosztáson, illetve a robotok előnyeinek megismertetésén. A globális együttműködés azonnal életbe lépett.

A világon ez az első olyan együttműködés, amelynek középpontjában a „kobotok” (kollaboratív robot, angolul cobot), valamint a biztonsággal, programozással és kommunikációval kapcsolatos közös ipari szemléletmód kialakítása áll.

Kiaknázzák a lehetőségeket

A világ első „kobot”-okra összpontosító új együttműködése keretében mindkét robotgyártó, egymástól függetlenül folytatni fogja a saját kínálatában szereplő termékek gyártását és forgalmazását, miközben együttesen igyekeznek kiaknázni a műszaki és az ismertséggel kapcsolatos lehetőségeket.

Ez magában foglalja a politikai döntéshozók, a civil szervezetek és a szélesebb nyilvánosság megismertetését a kollaboratív automatizálási rendszerekben rejlő előnyökkel, valamint a biztonsággal, a programozással és a kommunikációval kapcsolatos közös iparági módszerek megalkotását.

Fontos szerepe van az együttműködésnek

Az emberek és robotok, gépek és folyamatok közötti együttműködés egyre fontosabb szerepet tölt be, mivel a termelés több iparágban eltolódott a kisebb variációjú, nagyobb gyártási tételek irányából a vegyes összetételű, kisebb mennyiségek felé. Ez nagyobb változatosságot és több emberi beavatkozást jelent.

A kollaboratív automatizálás segítségével az emberek és a robotok egyaránt saját kompetenciáikkal tudnak hozzájárulni a sikerhez: az emberek biztosítják a technológiai tudást, a változtatáshoz szükséges intuíciót és rögtönzött cselekvést, a robotok ugyanakkor fáradhatatlan kitartással tudják végezni az ismétlődő feladatokat.

Biztonság, programozás, kommunikáció

Az együttműködés határokon átnyúló közös munkát is jelent, hiszen az ABB Európa legnagyobb robotszállítója, a Kawasaki pedig egyike Ázsia iparóriásainak.

„A robotikai iparág napjainkban elképzelhetetlen nagyságrendű és iramú változáson megy át” - mondta az ABB robotikai üzletágának ügyvezetője, Per Vegard Nerseth.

„A kollaboratív automatizálás hátterét alkotó technológiai megoldásokon kívül arra is szükség van, hogy új, innovatív módon dolgozzunk együtt, és közös iparági módszereket fejlesszünk ki a biztonságra, a programozásra és a kommunikációra vonatkozóan” - hangsúlyozta.

A munkaerőpiaci problémák leküzdése

„A kollaboratív robotok, különösen az emberi interakciókra képes kétkarú változatok fontos támogatást jelentenek a társadalomnak, világszerte segítséget nyújtanak a munkaerőhiány és az idősödő munkaerő jelentette problémák leküzdésében. Nagy lehetőséget látunk az olyan kollaboratív alkalmazások és folyamatok kiterjesztésében, ahol az emberek és a technológia együtt munkálkodik a megoldások kialakításában” - fejtette ki Yasuhiko Hashimoto, a Kawasaki robotrészlegének ügyvezetője és vezérigazgatója.

Az ABB, YuMi nevű kétkarú, a világ első igazi együttműködő robotjával úttörő munkát végzett a kollaboratív automatizálás területén. A YuMi elnevezésű robot segítségével az emberek és a robotok biztonságosan megoszthatják az olyan mindennapi feladatokat, mint az apróelektronikus alkatrészek szerelése.

A Kawasaki kínálatában szerepel a „duAro” elnevezésű, egyedi és innovatív kétkarú SCARA robot, amelyet széleskörű alkalmazási know-how alapján fejlesztettek ki, és amely biztonságosan együtt tud dolgozni az emberekkel a munkahelyen.

Az együttműködés első eredménye egy kollaboratív kétkarú robottal végzett bemutató volt a november 29. és december 2. között Tokióban megrendezett Nemzetközi Robotikai Kiállítás, az IREX standján.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Vagyon

A tűzzel rég nem látott méretű füst és koromszennyeződés is keletkezett.

Kedd éjszaka felhőszakadás és hatalmas erejű szél okozott károkat elsősorban...

Hirdetés
Találtuk

Stresszes vagy? A tengerészgyalogosok ezt így oldják meg

Egy egyszerű öt perces trükk, ami ha a harcban működik, akkor nálad is fog.

A gazdaság is megérzi, ha sok az elhízott ember

Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nagy a nyomás a vállalatok vállán a digitalizáció miatt »

4IG 3540 (-1,12 ) ALTEO 680 (-2,16 ) ANY 1415 (1,07 ) APPENINN 601 (0,17 ) CIGPANNONIA 416 (-0,12 ) EHEP 1790 (-8,21 ) ELMU 26800 (-0,74 ) ENEFI 196 (1,03 ) ESTMEDIA 125 (-2,34 ) FHB 565 (-0,53 ) FORRAS/OE 1070 (-0,93 ) FUTURAQUA 56 (-0,35 ) GSPARK 3400 (-0,58 ) KONZUM 3160 (-0,47 ) MOL 2606 (0,93 ) MTELEKOM 405 (-0,86 ) OPUS 698 (-0,29 ) OTP 10030 (1,83 ) OTT1 275 (1,10 ) PANNERGY 664 (-2,35 ) RABA 1365 (-0,36 ) RICHTER 5025 (-0,79 ) SET Group 252 (-0,40 )