Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

| forrás:
Koczka Máté
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az állami támogatások egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.

A gazdaság és az állam számára egyaránt fontos a lakáspiac egészséges működése, a lakáshoz való hozzájutás elősegítése, éppen ezért a lakáscélú tervek megvalósítását az utóbbi időben egyre aktívabban, támogatásokkal segítik. A legnépszerűbb forma jelenleg a CSOK.

A kisebb települések piacát a CSOK-hatás kifejezetten megdobhatja, az árakat emelheti, hiszen nő a költözési kedv, ezáltal a kereslet is.

„Budapest, Balaton és Győr után a kisebb településeken lévő ingatlanok ára is növekedésnek indulhat. Sok olyan község van Magyarországon, ahol akár egymillió forintért házat lehet venni konyhabútorral, függönnyel együtt. Ezeken a helyeken a legjobb ingatlanok ára is 8-12 millió forint között mozognak, miközben egy ilyen ház építési költsége ma meghaladja a 30-40 millió forintot. Ebből pedig az következik, hogy az árak fölfelé fognak kúszni” – fogalmazott a szakember.

Gadanecz Zoltán hozzátette, hatványozottan igaz lesz ez azokra a CSOK-listás falvakra, melyek közelében kisebb vállalkozások működnek vagy egyszerűen elérhető egy nagyobb város.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa mindazonáltal felhívta rá a figyelmet, hogy a nagyvárosokban is drágábban lehet majd ingatlanhoz jutni, példaként pedig Debrecent említette.

„Debrecenben a BMW ötezer embert foglalkoztat majd a most épülő gyárban. Az ilyen típusú fejlesztések hatására a közel 300 ezres lakosságú városban már közelítenek az árak a budapestiekhez, és úgy gondolom, hogy utol is fogják érni azt” – zárta szavait.

Ezt olvasta már?

Duna House: gyengült az ingatlanpiac »

AKKO Invest 30200 (-0,66 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1300 (0,39 ) APPENINN 438 (-1,13 ) AutoWallis 112 (-1,32 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) EHEP 9000 (-2,17 ) ELMU 33000 (2,48 ) EMASZ 28000 (0,72 ) ENEFI 482 (-2,82 ) ESTMEDIA 119 (-0,50 ) FORRAS/OE 1600 (-3,61 ) FUTURAQUA 111 (-2,81 ) GSPARK 4490 (-1,10 ) MOL 2970 (-1,20 ) MTELEKOM 435 (-0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) NUTEX 31 (0,32 ) OPUS 386 (-1,48 ) OTP 12750 (-1,16 ) OTT1 274 (-1,97 ) PANNERGY 746 (0,27 ) RABA 1130 (-0,44 ) RICHTER 4950 (0,61 ) TAKAREK 602 (-2,90 )