Figyelj oda, többfajta kedvezményt is adnak a biztosítók!

| forrás:
Bank360.hu
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

A Bank360.hu arról kérdezte a biztosítókat, milyen könnyítésekkel próbálják a járvány miatt nehéz helyzetbe került ügyfeleket segíteni.

Bármilyen előrelátóak is legyünk, a koronavírus-járvány hatásával aligha lehetett számolni. Ez azt jelenti, hogy az élet számos területén alapvető változások következtek be, tömegek megélhetése vált kérdésessé, sokan azt sem tudják, mi lesz velük holnap.

 Mit lehet tenni?

Ennek egyik következménye lehet, hogy az ügyfél nem tudja fizetni valamelyik biztosítását. A kockázati és a megtakarítási célú biztosítások esetében is lehet következménye a nemfizetésnek. A kockázati biztosításoknál egyszerűen megszűnik a kockázatviselés, vagyis a lakás nem lesz biztosítva, illetve az életbiztosítás, caso is megszűnik. A kötelező biztosításnál viszont nem lehet elmaradás, utólag mindenképp fizetni kell. A megtakarítási termékeknél rosszabb a helyzet, itt ugyanis akár a hátrány is érheti az ügyfelet, ha nem tudja fizetni a díjat. A Bank360 arra volt kíváncsi, hogy ilyen helyzetben milyen kedvezményeket vehet igénybe az ügyfél.

 

Empátiával kezelik a kéréseket

A Bank360.hu körkérdése alapján több biztosító is méltányosan jár el, ha az ügyfelek valamiért elmaradnak a díjfizetéssel. Az Aegon mind a kockázati, mind a megtakarítási célú biztosítások esetében rugalmasan igyekszik eljárni. A kockázati biztosítások esetében három havi nemfizetés után tesz csak lépéseket a szerződés megszüntetésére. Általában ez legfeljebb az ügyintézés lassúsága miatt jöhet össze, vagyis ha nem tudja fizetni a díjat az ügyfél, az nagyjából három hónap alatt megy végig a rendszeren. Így az, hogy a biztosító deklaráltan ad három hónap türelmi időt, sokat jelenthet.

A többi megkérdezett társaság nem alkalmaz koronavírusra alakított szabályokat a kockázati biztosításokra - ami a díjfizetést illeti. Az NN és a Groupama ugyanakkor annyiban alkalmazkodott a helyzethez, hogy ha egészségbiztosítással rendelkező ügyfelük pozitív koronavírus tesztet produkál és ellátásra szorul, szinte azonnal folyósítani kezdi a kórházi napidíj összegét, a korábban jellemző 90-180 napos átfutási időhöz képest. Ez a rendelkezés visszavonásig, jelenleg június 30-ig érvényes. Az Union pedig mind egyes egyéni, mind egyes csoportos biztosítások esetében eltekint a pandémiás záradék alkalmazásától. Vagyis a fertőzésre visszavezethető haláleseteknél fizet a biztosító. Ez alól kivételt jelent, ha a beteg (a biztosított vagy annak házastársa) szándékosan figyelmen kívül hagyta vagy áthágta az előírásokat, szabályokat.

A megtakarítási biztosítások esetében a megkérdezett biztosítók nagyjából hasonlóan járnak el - a Bank360 kérdéseire az Aegon mellett az NN, a Generali, a Signal, a Groupama, az Union, az Uniqa, a Generali és a K&H Biztosító válaszolt. Jellemzően nem alkalmaznak extra eljárást, azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a lehető legnagyobb empátiával kezelik a helyzetet. A biztosítók igyekeznek olyan platformot kialakítani, hogy minimálisra, akár nullára csökkentsék a fizikai kontaktust az ügyfelekkel. Így az online ügyintézést is a lehető legszélesebb körben elérhetővé és alkalmazhatóvá igyekeznek tenni, legyen szó akár szerződésmódosításról akár élet-, akár nyugdíjbiztosításról.

 

Nem muszáj speciális kedvezményre várni

Vannak persze más módok is a díjfizetési terhek enyhítésére a Bank360.hu szerint, amelyekkel érdemes élni pénzügyi nehézség esetén. A lehetőségek az alábbiak:

  • Hat hónapra szüneteltetni lehet a díjfizetést. Ebben az esetben nem számolnak fel költséget és a be nem fizetett összeget sem kell utólag átutalni - a hitelmoratóriumnál például szó sincs tartozás elengedésről, az idén be nem fizetett törlesztőt meg kell fizeti, azaz a futamidő kitolódik. Ilyen a biztosításoknál nincs, nem tolódik ki a szerződés lejárta.
  • Megoldás lehet még a biztosítási díjfizetés gyakoriságának módosítása, azaz például éves díjfizetés helyett lehet havi díjfizetést kérni. Így egyszerre kevesebbet kell utalni. Ez nyilván akkor jön jól, ha mostanában esedékes a díjfizetés.
  • Szintén megoldás a díjmentesítés, ám ez esetben nem lehetséges további díjfizetés, a szerződést lezárják. Végső esetben megfontolandó a biztosítás visszavásárlása is, ám ezt alaposan meg kell gondolni, hiszen attól függően, hogy hány éve köttetett a szerződés, a befizetett és befektetésre szánt összeg kisebb vagy nagyobb hányadát kaphatja vissza az ügyfél.

 

A társaságok közlése szerint egyébként nem jellemző, hogy tömegek vásárolnák vissza a biztosításaikat. Az érdeklődés érezhetően megnőtt, de a korábban tapasztalt volatilitás nem emelkedett érdemben. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek egyelőre nem akarnak mindenáron kimenekülni a biztosításból.

Ezt olvasta már?

Mit csináltak másképp a koronavírus nyertesei? »