Kiemelt figyelem a mikrocégeknek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A mikrovállalkozásokra és az önfoglalkoztató egyéni vállalkozókra külön politikát kellene kidolgozni és alkalmazni - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

Az IPOSZ véleményezte a társadalmi egyeztetésen lévő, 2014-2020 közötti időszakra szóló kis- és középvállalkozói stratégiát, amelyben megállapította, hogy az Európai Unióban a kis- és középvállalkozás használt megfogalmazás nincs tekintettel a később csatlakozott országok vállalkozásainak méretére.

Németh László kifejtette: hazai sajátosság, hogy a működő vállalkozások többségét a mikrocégek adják, ám rájuk ugyanazok az üzleti szabályok, körülmények vonatkoznak, mint az uniós fogalmak szerinti, sokkal nagyobb méretű kis- és középvállalkozásokra, azonban a mikrocégek nem tudnak megfelelni ezeknek a szabályoknak.

A jogszabályokat már az európai kisvállalkozói törvény, a "small business act" szerint kellene megalkotni, és a "gondolkodj kicsiben" uniós gondolatot Magyarországon a még kisebbekre, a legkisebbekre kellene átültetni - vélekedett.

Az IPOSZ elnöke szerint a mikrovállalkozásokra vonatkozó politikában egyértelműen meg kellene határozni, hogy milyen adminisztratív terhektől mentesülhetnének, és a már megkezdett adózási könnyítést esetükben tovább lehetni finomítani. A vissza nem térítendő uniós támogatások egy részét erre a szegmensre kellene irányítani, hogy ezeket a vállalkozásokat is életben lehessen tartani, hogy fel tudjanak zárkózni az uniós versenytársaikhoz, a munkahelyeket megőrizzék, esetleg bővítsék.

A szövetség olyan speciális garanciabiztosító társaságot is javasol a mikrovállalkozások hitelfelvételéhez, amely olasz minta alapján működhetne, önkéntes tagság mellett jönne létre nonprofit jelleggel, és a helyi térséghez kötődne. Ezzel lecsökkenne a bizonytalan visszafizetésű hitel, a bankok kockázatának mérséklésével a hitelezési hajlandóságot ezen szektor irányába terelhetnék - mondta Németh László.

A mikrovállalkozások mellé üzletviteli szolgáltatói rendszert is ki kellene építeni, az IPOSZ erre törekszik, de önerőből ezt nem tudja finanszírozni. Az IPOSZ mellett szól, hogy helyben, települési szinten tudja elérni az iparosokat, éppen ezért szorgalmazzák az állam támogatását ennek a tevékenységnek az elvégzéséhez - hangoztatta az IPOSZ elnöke. Hozzátette: ha a hazai ipart akarja a kormány támogatni, akkor a legkisebbeknél kell kezdenie.

4IG 1120 (1,82 ) AKKO Invest 25400 (1,60 ) ALTE2 748 (1,91 ) ALTEO 750 (2,18 ) ANY 1340 (-0,37 ) APPENINN 474 (-1,15 ) AutoWallis 122 (14,62 ) BIF 303 (-0,66 ) CIGPANNONIA 375 (-0,27 ) Duna House A 4100 (1,99 ) EHEP 5100 (2,00 ) ELMU 27800 (-2,11 ) EMASZ 24400 (-0,81 ) ENEFI 466 (0,43 ) ESTMEDIA 82 (-3,32 ) FUTURAQUA 76 (1,33 ) GSPARK 3730 (-1,06 ) KONZUM 213 (3,65 ) MOL 3166 (0,64 ) MTELEKOM 423 (0,36 ) NORDTELEKOM 42 (6,00 ) NUTEX 28 (-0,36 ) OPUS 430 (2,78 ) OTP 12000 (-0,17 ) OTT1 198 (-2,36 ) PANNERGY 706 (-0,56 ) RABA 1195 (0,84 ) RICHTER 5110 (-2,48 ) SET Group 504 (0,20 ) WABERERS 1100 (11,11 ) ZWACK 17650 (0,86 )