2019. november 20. 10:30 | forrás: Alapblog

Garázscégből piacvezető

Ritka az olyan hazai vállalkozás, amelyet apa és fia közösen indított el, és három évtized után is együtt vezetik a céget – amely szó szerint... The post Garázscégből piacvezető appeared first on alapblog.

Ritka az olyan hazai vállalkozás, amelyet apa és fia közösen indított el, és három évtized után is együtt vezetik a céget – amely szó szerint garázscégből időközben európai piacvezetővé nőtte ki magát. A győri székhelyű Aquacomet az uszodatechnikában lett óriás. A fejlődés hátteréről Kovács Róbert emlékezik.

Fia erdőmérnök, Ön pedig a Tungsram főmérnöke volt a rendszerváltás előtt. Innen viszonylag “logikus” lépés volt az uszodatechnika. Minek volt köszönhető ez a szokatlan váltás? Új lehetőség, új kihívás, a közös munka lehetősége nagy vonzerő, így fiammal közösen cégalapításba fogtunk. Eredetileg gépgyártásba és tervezésbe akartunk belevágni, és csak egy véletlen, no meg a tőkehiány térített el ettől…

A rendszerváltás idejét pedig a páratlan lehetőségek korának szokták nevezni. Ezt akkor Önök nem érezték? Részben igen, ugyanis egy használaton kívüli buszgarázst, pontosabban javítóműhelyet akartunk megvenni. Persze ehhez sem volt elég pénzünk, így 7 millió forintot vettünk fel az OTP-től, amit megtoldottunk saját megtakarításainkkal. Így jutottunk egy lepusztult, fűtés nélküli 500 négyzetméteres műhelyhez, ahová a cég központját terveztük fiammal. 1990 telét írtuk, beüvegeztük a kitört ablakokat, nagy nehezen négy olajkályhával pedig befűtöttük a termet, de az üzlet csak nem akart beindulni. A bizonytalanságot pedig nehezen éltük meg.

Ezek szerint jókor a jött a sugallat, hogy valami mást kell kitalálniuk… Az ötlet is saját magunktól jött. Vidéki családi nyaralónkhoz szerettünk volna egy kültéri medencét építeni. Akkortájt még csak néhány cég volt képes ilyet szállítani. Megnéztük az ajánlatokat és hamar rájöttünk, hogy ilyet mi is tudnánk csinálni – ráadásul sokkal olcsóbban. Felvettük a kapcsolatot az egyik német berendezés gyártóval és magunk megterveztük a medencét, amihez a kiegészítő berendezéseket már mi hozattuk be. Ez volt az indulás.

Harminc évvel ezelőtt még a felfújható gumimedence is vágyálom volt sokaknak, hát még a betonból készített házi uszoda! Erre vették az irányt? Nem egészen. Akkortájt még földbe süllyesztett, alumínium vázas és fóliával borított medencéket építettünk. Az első évben hármat készítettünk, aztán már 30-at. Pedig ezek akkoriban is nagyon drágák voltak – darabjuk 1-1,5 millió forintba is belekerült. Mi saját mérnöki tudásunkat hasznosítottuk a tervezésnél és hazai anyagokat építettünk be. Az alumínium elemeket a székesfehérvári Alcoa-tól, a fóliát pedig a PEMÜ-től vettük – ez utóbbit nagy szerencsével. Nekik ugyanis jelentős elfekvő készletük volt, amit olcsón meg tudtunk venni. Az alumínium palástokkal nem volt ekkora szerencsénk, mert a minimálisan vásárolható mennyiség 2 tonna volt. Képzelje el, mit kezd egy kezdő vállalkozás két tonnával…Arról nem is beszélve, hogy ilyen súly mozgatásához már targonca is kellett – ami megint csak milliós kiadással járt.

Volt hazai igény termékeikre? Kezdetben iskoláknak, intézményeknek, sőt a honvédségnek is készítettünk medencéket, de már 1990-ben vittünk ki medencéket Ausztriába is – igaz csak néhány darabot. Az első néhány évben kialakult a 15-20 fős gárdánk, akik 30-40 darab medencét gyártottak évente.

Mivel tudták megkülönböztetni magukat a piacon levő versenytársaktól? Mivel tudtak dobbantani? Fiam, ifjabb Kovács Róbert jött egy ötlettel: gyártsunk uszoda lefedéseket! Ez sokkal összetettebb műszaki feladat volt, mint a medence gyártás, ráadásul versenytársból sem volt olyan sok. Alumínium profilokból gyártottuk a medencék lefedésére szolgáló szerkezeteket, de itt is nagy probléma volt a tőkehiány. Nem csak az alumínium alapanyag beszerzése volt költséges, hanem a megmunkáló szerszámok is egy vagyonba kerültek. 50-60 milliós beruházással kellett számolnunk az indulásnál.

Az export növekedésében mi volt a meghatározó az olcsó magyar munkaerő vagy a termék? Kezdetben sokat számított, hogy 20 százalékkal olcsóbbak tudtunk lenni a nyugati cégeknél. Ennél azonban sokkal fontosabb volt, hogy nagy választékban és kiváló minőségben szállítottunk. Nagyítóval keresték a hibát a nálunk gyártott termékekben, de nem találtak kifogásolnivalót. Az uniós csatlakozás is nagyot lendített az exporton, hiszen teherautóinknak nem kellett a határon órákig várakozni, és az összeszerelést sem kellett “feketén” végeznünk. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédos országok után megnyíltak a nagy piacok: Skandináviába, Németországba, Franciaországba és Hollandiába is nagy mennyiségben szállítunk.

A medencékkel felhagytak? Egyáltalán nem, sőt ebben is erősítettünk. A fóliás medencék gyártását befejeztük, és áttértünk az üvegszál erősítésű poliészter laminált medencék gyártására. Ezzel is nagy sikert arattunk, mert tucatnyi formában és méretben tudjuk szállítani a medencéket – akár 12,5 méter hosszúságig.

A céginformációs adatok szerint is egyre nőtt a forgalmuk, 2018-ban pedig már 4 milliárdos árbevételt értek el.  Ez miből állt össze? Hetente 40 – 50 darab lefedést és 6-8 medencét gyártunk. A lefedésekben is tudtunk újat hozni, ugyanis már csomagban szállított, “ikeás” lefedéseket is lehet tőlünk rendelni. A méretre gyártott lefedés elemekből bárki otthon szerelheti össze a medencéje lefedésére alkalmas szerkezetet. Tavaly a hagyományos és dobozos termékekből 3000 darabot készítettünk és szállítottunk – 90 százalékban exportra.

Győrben már nem az egykori autóbuszüzemben, hanem az ipari parkban található a gyártóbázisuk. Gondolom így télen mindenkit szabadságra küldenek, hiszen az uszoda aztán tényleg idénycikknek számít… Ellenkezőleg, pont ilyenkor dolgozunk gőzerővel és gyakran túlórákkal, mert egyrészt sok az előrendelésünk, másrészt a vevők  tavasszal rohamozzák meg az áruházakat, mindenki akkor akar uszodát és tetőt vásárolni. Ezért mi előre dolgoznunk, mondjuk úgy raktárra is termelünk, -főleg úszómedencéket, hogy a vevőknek ne kelljen várni heteket az új uszodára.

Fiával most is közösen vezetik a céget? Sokáig így volt, ma már a cég napi irányításában csak a fiam vesz részt, ügyvezetők segítségével. Büszke vagyok arra, hogy az uszodatechnikában európai piacvezetők vagyunk, az Aquacomet márkanév pedig jól ismert minden uniós országban, sőt Kanadában is.

Nemcsak  cégéről, hanem  országos hírű műgyűjteményéről is ismert. A Kovács Róbert kollekcióról már több album is napvilágot látott. Mikor kezdett el a művészetekkel foglalkozni? Már gyermekkoromban. Tizenévesen rézkarcokat vásároltam részletre. Ezt nagy szülői felháborodás kísérte, mert a részleteket már édesanyámnak kellett kifizetnie, nekem ugyanis akkor még nem volt saját jövedelmem. Gyűjteményem kiindulópontja a családi örökség volt, amit az évtizedek során gyarapítottam.  Főleg az elmúlt évszázad első felében keletkezett alkotásokra fókuszálok – Vaszary, Aba Novák, Egry a kedvenceim. Már nem gyarapítom a gyűjteményt, aminek egyik oka az, hogy nagyon elszaladtak az árak, a másik pedig, hogy lezárt gyűjteménynek tekintem, amiben legfeljebb minőségi cseréknek van helye. De, nemcsak festményeket gyűjtök, hanem hanglemezeket, könyveket, kerámiákat, vagyis mindent, amiben örömömet lelem. És ide tartozik a munkám is: saját erőből teremtettünk valamit, amiben az egész család az örömét lelte – és leli ma is.

 

The post Garázscégből piacvezető appeared first on alapblog.

Tovább az eredeti cikkre
Tovább a blogra

Hirdetés
Hirdetés
Brexit

Megosztottan szavazott és Brexit-kockázatokra hívja fel a figyelmet.

A rendezett Brexitet is komolyan megszenvedné a brit gazdaság.

Lakáshitel-kalkulátor
Piaci hírek

Jó a hangulat Európában

Erősödéssel indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.

Mínuszok uralkodnak Európában

Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken...

A kivárás mellett döntöttek a befektetők

Vegyesen kezdték a napot a vezető európai értéktőzsdék szerdán.