2019. november 13. 10:30 | forrás: Alapblog

Magyarország kis ország?

Magyarország kis ország? Megkérdeztük Dragomán Györgyöt (irodalmár), Somogyi Zoltánt (szociológus) és Ungváry Krisztiánt (történész), hogy mi jut eszébe e kérdésről. A következő napokban az ő... The post Magyarország kis ország? appeared first on alapblog

Magyarország kis ország? Megkérdeztük Dragomán Györgyöt (irodalmár), Somogyi Zoltánt (szociológus) és Ungváry Krisztiánt (történész), hogy mi jut eszébe e kérdésről. A következő napokban az ő gondolataikat fogjuk megjelentetni, reméljük, mindannyiunk okulására. Az első cikket Ungváry Krisztián írta.

 

Elterjedt közvélekedés szerint Magyarország egy kicsi ország. Egy ország mérete – akár kiterjedését, akár lakosságszámát nézzük – természetesen mindig relatív. Magyarország mindkét szempontból az erős középmezőnyben foglal helyet. Népesség szerint Európában Magyarország 48 országból a 18-as helyezést éri el. Ehhez képest széles körben tartja magát az a nézet, hogy Magyarország a kisebb országok közé tartozik.

Mindez nem volt mindig így. Az alábbi írás arra tesz kísérletet, hogy a magyar önértékelést ebből a szempontból történelmi keretbe helyezze.

A XIX. század közepéig Magyarország inkább nagynak számított. Kiterjedése alapján a török háborúkig Európa harmadik legnagyobb hatalma volt Franciaország és Spanyolország után. Az ország három részre szakadása ugyan súlyos krízist jelentett, de az erdélyi fejedelemség is nagyobb volt, mint Cseh- és Morvaország vagy Németalföld. Csak a német és olasz egység szorította Magyarországot némileg hátrébb, azonban a trianoni békeszerződésig Magyarországot mérete és ipari potenciálja alapján is a nagyobb hatalmak közé sorolták.

Johann Gottfried Herder német író a XVIII. század végén írt „Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról” című művének egy odavetett mondatában feltételes módban a magyar nyelv elenyészésének lehetőségét említette. Hozzá kell tennünk, ekkor a magyar királyságban a magyar etnikum aránya a 40%-ot sem érte el. Herder „jóslata” – ami valójában egyáltalán nem jóslat volt, hanem csupán egy lehetőség említése – a XIX. század elejétől igen jelentős hatást gyakorolt a magyar szellemtörténetre. Önmagában érdekes, és a magyar lélek egyensúlyzavaraira utal, hogy miért kreáltak feltételezéséből jóslatot. Kazinczy Ferenctől kezdve hosszú azoknak a sora, akiket a nyelvi, etnikai vagy politikai nemzethalál víziója befolyásolni tudott – elég, ha csak a Szózat soraira gondolunk („A sírt hol egy nemzet süllyedt el…”).

A kiegyezés után a „nemzethalál” víziója igencsak visszaszorult. A kor értelmiségijei nem a magyarság fogyásának, hanem gyarapodásának lehettek tanúi. Néhány évtized alatt a kapitalista átalakulás teljesen megváltoztatta az ország képét, 1910-re a magyarság aránya 50% fölé emelkedett. A kiegyezés után gyakorlatilag állandósuló közjogi viták mind arról tanúskodtak, hogy a magyar politikai döntéshozók éppenséggel nem kicsinek, hanem nagynak képzelték saját országukat és folyamatosan többet követeltek annál, mint amire az osztrák udvar hajlandó volt. Felvethető ezzel kapcsolatban, hogy a kiegyezés legnagyobb hibája nem abban ragadható meg, hogy túl keveset, hanem pont fordítva, túl sokat adott a magyar félnek, amely ezen felbátorodva lehetőségein messze túlmutató álmokat kezdett dédelgetni.

Ezekben az álmodozásokban a magyar politikai elit jelentős része osztozott. Mint ahogyan Romsics Ignác: A magyar birodalmi gondolat című kiváló tanulmányában bemutatta, Chorin Ferenctől, a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökétől Teleki Pálig igen sokan gondolták úgy, hogy a magyarság nemcsak arra képes, hogy nemzetiségeit néhány évtizeden belül tökéletesen asszimilálja, hanem ezen túlmenően kultúrpolitikai misszióra is hivatott a Balkán területén, amelyet egyfajta „közel külföldnek” képzeltek el. Rákosi Jenő drámaíró 30 milliós magyarságról vizionáló műveket írt, Jászi Oszkár pedig 1915-1916 között a Balkán magyar vezetéséről jelentetett meg tanulmányokat. A magyar nagyhatalmi ábrándok leginkább a 600 milliós magyar-török-sumér rokonságot hirdető turanizmus ideológiájában jelentek meg: ebben a magyarságra egyfajta hídszerep várt volna a nyugati civilizáció és a keleti értékek közvetítése terén.

Az elvesztett világháború elvileg kijózanodást hozhatott volna. Nem így történt. A vesztes politikusok többsége nem azt szűrte le, hogy a kitűzött célok túlzóak voltak, hanem azt, hogy a magyarosítást nem folytatták elég erőszakosan. Egy változás azonban mindenképpen tetten érhető: újra divattá vált a magányos és kicsiny nemzet mítosza, amely ezért „igazságtalanul” szenvedett vereséget az ellene fenekedő nagyhatalmaktól. Mindez emberileg érthető reakció, hiszen Magyarország számára a békeszerződés csakugyan rettenetes következményekkel járt és az önvizsgálatnál sokkal könnyebb volt másokat okolni a katasztrófáért. Így a „kis nemzet” ideológiája újult erőre kapott, amit egyébként nyelvi szempontok alá is támasztottak: a szláv vagy germán nyelveket beszélők tömbjeihez képest a magyarság csakugyan kisebbségben volt – más kérdés azonban, hogy a nyelvi rokonság egyáltalán nem volt átváltható politikai érdekközösséggé, mint ahogyan azt a kezdetektől fogva létező és egyre inkább elmérgesedő szerb-horvát konfliktus is mutatta.

A viktimológiai, azaz önmagát ab ovo áldozatnak nyilvánító szemléletnek beszédes kordokumentuma az a szöveg, amelyet a Magyar Országos Véderő Egylet adott elő 1938-ban Ópusztaszeren:

„A mérhetetlen idők méhéből, irdatlan messzeségből száguldó paripákon jött és az árja népek kocsonyás tömegében szétütött itt és tanyát vert a magyar. Nem lapult a támaszt és menekülést nyújtó tengerek partjához, nem mászott fel égig érő bércek tetejére, nem bújt el erdőrengetegek sötét sűrűjébe: megállt itt a Kárpátok medencéjében, a Duna-Tisza völgyében és azóta itt áll kimozdíthatatlanul és félretolhatatlanul. Itt áll Európa viharsarkán egy ezredéve már, hogy őrlő gát legyen – hogy más népeket megsemmisíteni, szolgasorba dönteni akaró ördögi tervezgetések, mint pántatárizmus, pánszlávizmus, pániszlámizmus, pángermánizmus mind valamennyi rajta törjék össze. Rajta, a világ legnemesebb, de legmagányosabb nemzetén.”

Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy az előbbiekben ismertetett önértékelési zavarok egyáltalán nem korlátozódtak a magyarságra. Hegel 1802-ben a németség teljes pusztulásától rettegett, miközben a „Drang nach Osten” ideológiáját is hirdetni tudta. A lengyel közbeszédben rendszeres toposz volt már a második világháború előtt is önmaguk sorsának a megfeszített Krisztushoz történő hasonlítása, miközben ugyanakkor a Fekete-tengerig terjedő lengyel-litván államszövetség gondolata is népszerűnek számított. Valószínűleg minden európai országban léteztek a teljes pusztulást és az egekbe emelkedést prédikáló illúziók. Különbség alapvetően abban van az egyes országok között, hogy ezek hogyan és mennyiben tudták befolyásolni a politikai döntéshozókat.

Magyar szempontból sajnos az egyensúlyzavar a legfelső politikai döntéshozók látását is elhomályosította. Mindez tetten érhető abban a kettős beszédben, amelyet a revízió kapcsán folytattak: míg külföldre az etnikai önrendelkezést propagálták, belföldi felhasználásra hivatalosan is az ezeréves határok visszaállításáról beszéltek – holott teljesen nyilvánvaló volt, hogy ehhez szlovák és román támogatás sohasem lesz. A neve alapján is láthatóan nem ősmagyar származású Werth Henrik vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke 1941-ben már olyan előterjesztést írt Bárdossy László miniszterelnöknek, amelyben a teljes Kárpát-medencéből 12 millió idegen nemzetiségű személy erőszakos kitelepítését javasolta annak érdekében, hogy a területet „a magyar faj” töltse ki.

A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés megismételte a trianoni békediktátumot. Sőt, helyenként szigorított is rajta. A szovjet hadsereg megszállásával tetézett vesztes háború élménye teljesen diszkreditálta a magyar nagyhatalmi ábrándokat. A szomszédos országok magyarellenes politikája pedig mindennapossá tette azt az életérzést, hogy a magyarok másodosztályú állampolgárok csupán – elég, ha csak a jogfosztó benesi dekrétumokra gondolunk.

A Magyarország kis ország toposz így egyáltalán nem nélkülözött valós előzményeket. Erről azonban a nyilvánosság előtt a kommunizmusban nem szólhatott mindenki. Az ezzel kapcsolatos írások a népi írókat (Németh László, Illyés Gyula és társaik) foglalkoztatták, azonban a cenzúra itt is korlátozóan hatott. Jó példa erre Illyés 1977-es hagy hatású cikke, amely „Válasz Herdernek és Adynak” címmel jelent meg a Magyar Nemzetben. Illyés ebben az írásában valójában a trianoni feldarabolás végzetes következményeivel nézett szembe és minden addiginál erőteljesebb hangon mutatta be a szomszéd államok magyarellenes politikáját. Az írás szenzációsnak számított, mivel „Trianon” és minden ezzel kapcsolatos ügy korábban teljes tabu alá esett. Illyés különleges diplomáciai érzéke, a Lenin-idézetek gyakori használata és Románia ekkoriban már érzékelhető eltávolodása a Szovjetuniótól tette csak lehetővé hogy az írás egyáltalán megjelenjen.

Az ügy folytatása jellemzi a Kádár-rendszer kultúrpolitikáját. Illyést rendkívül súlyos támadások érték különféle román szerzők tollából, ámde az ő válaszát már nem közölte a magyar sajtó. Cikkéből először külön tanulmánykötetet szerkesztettek, a 30 ezer példány terjesztését azonban a kultúrpolitika letiltotta. Értelmiségi körökben ez semmit sem változtatott azon, hogy nagy vonalakban mindenki tisztában volt a szomszéd országok magyarellenes elnyomó intézkedéseivel – csupán azzal az élménnyel súlyosbította a helyzetet, hogy nyilvánvalóvá tette az anyaország teljes tehetetlenségét és bénultságát. Nem csoda, ha ez az élmény felerősítette a „Magyarország kis ország” képzetet.

Hazánk 1989-es felszabadulása és 2004-es európai uniós csatlakozása elvileg teljes mértékben megnyitotta a nyugati integrációhoz vezető út lehetőségét. Egy területen azonban úgy tűnik, hogy szomszédaink uniós tagsága sem tudott komoly változást elérni. A magyarság egyik szomszédos országban sem minősül államalkotó nemzetnek, nyelvi és közösségi jogai korlátozottak, a mindennapi élet során emellett rendszeres megaláztatásokra kerül sor, mint legutóbb az úz-völgyi temető ügye, vagy a kétnyelvű helységnevek kiírásának megtagadása. Mérete és gazdasági súlya alapján Magyarország nem kis ország: jogérvényesítő képessége szempontjából azonban más a helyzet. Az EU sok mindenre alkalmasnak bizonyult, de a kisebbségi kérdés kezelésében csődöt mondott és ez a tapasztalat nagy mértékben hozzájárul ahhoz a képzethez, amely szerint Magyarország valójában egy kicsi, elnyomott és szerencsétlen ország.

Ungváry Krisztián

The post Magyarország kis ország? appeared first on alapblog.

Tovább az eredeti cikkre
Tovább a blogra

Hirdetés
Hirdetés
Brexit

Megosztottan szavazott és Brexit-kockázatokra hívja fel a figyelmet.

A rendezett Brexitet is komolyan megszenvedné a brit gazdaság.

Lakáshitel-kalkulátor
Piaci hírek

Jó a hangulat Európában

Erősödéssel indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.

Mínuszok uralkodnak Európában

Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken...

A kivárás mellett döntöttek a befektetők

Vegyesen kezdték a napot a vezető európai értéktőzsdék szerdán.

4IG 757 (1,75 ) AKKO Invest 434 (0,93 ) ALTEO 836 (-0,24 ) ANY 1375 (1,10 ) APPENINN 389 (0,91 ) CIGPANNONIA 200 (0,91 ) CSEPEL 463 (-5,51 ) EHEP 9400 (-6,93 ) EMASZ 30400 (0,66 ) ENEFI 408 (0,99 ) ESTMEDIA 136 (-1,87 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) GSPARK 5000 (-1,57 ) KPACK 26000 (11,11 ) KULCSSOFT 3080 (10,00 ) MASTERPLAST 746 (0,27 ) MOL 2872 (0,42 ) MTELEKOM 440 (0,34 ) NORDTELEKOM 53 (-2,04 ) OPUS 325 (4,50 ) ORMESTER 10300 (3,00 ) OTP 14900 (0,13 ) OTT1 258 (2,18 ) RABA 1200 (1,69 ) RICHTER 5830 (-1,10 ) SET Group 102 (3,03 ) TAKAREK 578 (7,04 ) WABERERS 1195 (0,84 ) ZWACK 17400 (-0,29 )