Lemondott a kormány

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Lemondott a boszniai Szerb Köztársaság kormánya - jelentette szerdán a boszniai és a horvát média.

Az Aleksandar Dzombic vezette kabinet távozása várható volt. Miroslav Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke - aki egyben a hatalmon lévő Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) a vezetője is - korábban már egyeztetett párttárásával, a kormányfővel a kabinet távozásáról. Dodik arra hivatkozva kérte mindezt, hogy a végrehajtó hatalomnak "új impulzusokra és frissítésre" van szüksége - közölte honlapján a Novi List című horvát lap.

Szerdai, utolsó ülésén a Banja Luka-i kormány egyhangúlag megszavazta a lemondást. "Nehéz körülmények között dolgoztam, amikor számos megszorító és kevésbé népszerű, de felelősségteljes intézkedést kellett meghozni" - nyilatkozta a sajtónak az ülés után a távozó kormány vezetője a Jutarnji List horvát napilap internetes kiadása szerint.

Elemzők úgy értékelik, hogy a kormányt a háttérből a köztársasági elnök irányította, aki a kabinetváltással csupán saját imázsán kíván javítani, mégpedig azáltal, hogy a miniszterekre hárítja a felelősséget a nehéz gazdasági és szociális helyzetért. Az SNSD sok polgármesteri posztot elveszített az októberi helyhatósági választásokon.

Szerbiai források úgy tudják, hogy nem minden posztra kerül új ember, néhány tárca vezetője a helyén marad. Sajtótalálgatások szerint Zeljka Cvijanovic eddigi gazdasági és regionális együttműködési miniszter, Dodik közeli munkatársa az egyik esélyes a kormányfői posztra.

Bosznia-Hercegovina két államalkotó entitásból, a boszniai Szerb Köztársaságból és a bosnyák-horvát föderációból áll, amelyek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslatára szigorú 2013-as költségvetést fogadtak el decemberben.

Ezt olvasta már?

Lemondott az MNB alelnöke, Nagy Márton »