Már a féléves gyermekeket is beolthatják influenza ellen

| forrás:
TF-információ/mti
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az év ötödik hetében, emiatt egyre több megyében rendelnek látogatási tilalmat a kórházakban. Az injekciós védekezésre 2017 októberétől volt lehetőség, a napokban pedig már a szövődményeknek leginkább kitett, két év alatti kisgyermekeket is be lehet majd oltani a vírus ellen.

Terjed a vírus

Az év ötödik hetében, azaz 2018. január 29. és február 4. között hazánkban 47 ezer 800 beteg fordult influenzás tünetekkel orvoshoz. Ez 16 ezer 470-nel több, mint az azt megelőző héten - derül ki az influenza figyelőszolgálat adataiból.

A 100 ezer lakosra jutó betegek száma Fejér megyében (895), a fővárosban (675) és Pest megyében (649) volt a legmagasabb.

Az orvoshoz fordulók több mint harmada (34,7 százalék) gyermek volt, és hasonló arányban betegedtek meg a 15 és 34 év közöttiek is (32,7 százalék). A influenzások mintegy negyede (23,8 százalék) a 35-59 évesek közül, 8,8 százalékuk pedig a 60 év felettiekből került ki. De Baranya megyében például a betegek több mint fele 15 év alatti gyermek volt.

Látogatási tilalom

Az influenza-járványküszöb átlépése miatt több megye is részleges vagy teljes látogatási tilalmat vezetett be a fekvőbeteg-ellátó intézményekben.

Csongrád megyében például a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központ, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, a Deszki Mellkasi Betegségek Szakkórháza és a szentesi Dr. Bugyi István Kórház valamennyi osztályán érvénybe lépett a rendelkezés.

Csütörtöktől a Szent Lázár Megyei Kórházban is tilalom lép érvénybe, igaz, csak 3 osztályon. Ennek értelmében az intenzív, a szülészeti és nőgyógyászati, valamint a gyermekosztály betegei nem fogadhatnak látogatókat. Péntektől pedig a Békés megyei Orosházi Kórház hirdeti ki a látogatási tilalmat az intézmény intenzív terápiás, valamint a szülészet-nőgyógyászati osztályán és annak újszülött részlegén. 

Továbbá a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el, amely a sürgősségi betegellátó centrumot, az intenzív terápiás és aneszteziológiai, az újszülött-, a szülészet-nőgyógyászati, a hematológiai, a klinikai onkológiai osztályt és sugárterápiás egységet, valamint a hospice osztályt érinti.

A gyerekek védelméért

A kórházi jelentőszolgálat adataiból kiderül, hogy az előző héthez viszonyítva csaknem 60 százalékkal nőtt a kórházi ápolást igénylők száma. A beutalt betegek több mint egyharmada (39 százalék) gyermek volt. 

Forrás: pixabay

A szövődmények kialakulásának kockázata leginkább a két év alatti kisgyermekeket fenyegeti. Ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) jóváhagyta, hogy a Sanofi Pasteur új, négykomponensű oltását már a két év alatti gyermekek is megkaphassák, egészen pontosan fél éves kortól.

Ez azért nagy változás, mert a 6-35 hónapos korosztály számára eddig nem volt gyógyszertári forgalomban eléhető oltóanyag az influenza ellen.

"Nagyon örülünk, hogy új oltásunk már a gyermekek számára is elérhetővé vált, hiszen így még szélesebb körű védettséget tudunk nyújtani, szinte a teljes lakosságnak" - mondta a Sanofi Pasteur magyarországi igazgatója.

"Az influenzaszezon már elkezdődött ugyan, még nem késő kérni az oltást, amely immár a kicsiknek is széleskörű védelmet jelent az influenza, esetenként pedig ennek életet is veszélyeztető szövődményei ellen" - tette hozzá.

Vértezzük fel magunkat az influenzaszezonra!
A megelőzés fontosságáról és az immunrendszer megerősítéséről órákig lehetne beszélni, azonban ha már megtörtént a baj, kénytelenek vagyunk a gyógyszertárak kínálatához fordulni segítségért. Egy antibiotikum-kúra vagy egy vitaminbomba viszont nem olcsó, hát ha még egy egész családot kell kigyógyítani a megfázásból. Mit tehetünk ilyenkor? Éljünk az egészségpénztári tagság előnyeivel!

Ezt olvasta már?

Airbus: minimális a fertőzésveszély a fedélzeten »

4IG 704 (1,59 ) AKKO Invest 444 (0,11 ) ALTEO 784 (0,51 ) ANY 1220 (1,24 ) AutoWallis 79 (-1,25 ) BIF 308 (0,33 ) CIGPANNONIA 189 (2,16 ) CyBERG 1030 (0,98 ) Duna House A 3120 (0,65 ) EHEP 3400 (0,59 ) ENEFI 342 (-0,29 ) FORRAS/OE 1200 (6,19 ) FUTURAQUA 75 (-1,06 ) GSPARK 3580 (-0,28 ) KULCSSOFT 1640 (-1,20 ) MASTERPLAST 630 (2,27 ) MOL 1916 (-2,74 ) MTELEKOM 396 (0,76 ) NORDTELEKOM 31 (-0,32 ) NUTEX 30 (-1,48 ) OPUS 273 (3,02 ) ORMESTER 12150 (-2,80 ) OTP 10800 (4,15 ) OTT1 219 (4,05 ) PANNERGY 630 (-1,56 ) RICHTER 6650 (-2,35 ) SET Group 71 (0,71 ) TAKAREK 528 (0,38 ) WABERERS 810 (2,53 ) ZWACK 17150 (0,88 )