Még mindig tarolnak a lakáshitelek

| forrás:
OVB Vermögensberatung Kft.
| olvasási idő: kb. 1 perc

Ha a hitelek költségeit, típusait, illetve azt vizsgáljuk, hogy a hitelfelvevők mekkora összegeket vesznek fel, elmondható, hogy Magyarországon a 2008-as válság előtt még "más dimenzióban" történt a hitelezés, mint napjainkban.

A leggyakoribb hiteltípus még ma is a lakáshitel, amely a teljes hazai tartozásnak nagyjából az 50-55%-át teszi ki. Hozzávetőlegesen 30%-ra tehető a személyi kölcsön, amit az áruhitelek, autóhitelek és egyéb, szabad felhasználású jelzálogkölcsönök követnek. A változás egyrészt abban látható, hogy ma már a hitelkihelyezések döntő része forint alapú és a teljes eladósodottság mutatója is lényegesen megváltozott. Érdemes megemlíteni, hogy amíg a válságot közvetlenül követő években 8 000 milliárd forint körül volt a tartozása a hazai lakosságnak, ez mostanra számottevően csökkent, év elején valamivel több mint 6 000 milliárd forint volt a teljes banki hitelállomány – mondta el Póth Viktor, az OVB Magyarország üzletfejlesztési igazgatója.

A 2008-as esztendő után havonta több tízmilliárd forinttal törlesztettünk többet, mint amennyi hitelt felvettünk, a hitelfelvételi kedv azonban mostanra újra töretlen és a havi számok tükrében ismét több a felvétel, mint a visszafizetés.

A fix kamatozás azt jelenti, hogy a hitelszerződés kamata rögzített a futamidő alatt, ellenben a változó kamatozású hitel kamata a szerződésben meghatározott időszakonként a referencia-kamatláb változásával arányosan módosul. A kamat, így a törlesztőrészlet mértéke az aktuális bankközi kamatlábak (BUBOR) elmozdulása esetén változik – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.

A változó világgazdasági körülmények hatására egyre több jel mutat arra, valamint a szakértők véleménye is az, hogy folyamatos kamatemelkedés várható a változó kamatozású hitelek esetében, ami egyben azt is jelenti, hogy érdemes mielőbb fixre váltani a meglévő konstrukciót. Hasznos lehet szakértő tanácsát kérni, hiszen aki nem lép időben, több százezer forinttal is többet fizethet vissza a bankoknak.

Az OVB Vermögensberatung Kft. véleménye szerint fontos tudni, hogy a szerződés módosítása nem jár jelentős többletköltséggel, de a rögzített, fix kamatozású hitelekhez valamennyivel magasabb törlesztőrészlet társul, így viszont a későbbiekben már biztosan nem érheti meglepetés a hitelfelvevőt, és hosszú távon ez értékesebb a biztonságra vágyó családoknak.

Ezt olvasta már?

Hitel: bővül a kedvezményezettek köre »