Nagyon nem érdemes temetni Európát

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az elmúlt hetek eseményei és tőkepiaci emelkedése után lélegzethez jutottak a piacok, hiszen gazdasági adatból meglehetősen kevés érkezett, ami meg is látszott az euró, az EuroStoxx 600 és a kötvényhozamok elmozdulásán is. Azonban az a kevés adat, ami érkezett kifejezetten kedvező képet festett az unió jövőjéről - írja elemzésében a Raiffeisen Bank.

Nagyon erősen folytatódik a második negyedév a kontinens legerősebb gazdasága számára.

Az előzetes májusi feldolgozóipari BMI Németországban 2011 áprilisa óta nem látott magasságba emelkedett, a kibocsátás és az új megrendelések hat, míg az export mutatója hét éve nem látott szinten található. A szolgáltatóipari BMI mutatója ugyan háromhavi mélypontra esett, de a Bundesbank megerősítette, hogy „erős” növekedésre számít az elkövetkezendő hónapokban a robusztus keresletnek köszönhetően, így maradhat a 0,6 százalék körüli negyedéves GDP növekedés.

Ezt erősíti meg a májusi IFO index rekord szintje is. A jelenlegi helyzetet mérő mutató is rekord szinten található, míg a várakozási komponens 2014 márciusi csúcson.

Magasan a BMI

Az euró zónában változatlanul hat éves csúcsra ugrott a feldolgozóipari (57,0), míg januári szintre esett a szolgáltatóipari (56,2) BMI. Azonban csak minimális visszaesést jelent az áprilisi hat éve nem látott szintekről. Összességében az új megrendelések négy hónapja nem látott alacsony szintre estek vissza a szolgáltató szektor új vállalkozásainak gyengülő beáramlásai miatt. Ennek ellenére a növekedés még mindig 2011-es értékek közelében található.

A feldolgozóiparban 2011 áprilisa óta nem látott bővülését az exportszektor okozta. A megrendelés hátralékok mindkét iparágban az elmúlt hat év második legerősebb emelkedését produkálták, ami a cégek munkaerő felvétellel igyekeztek kezelni.

Megugrott a foglaltkoztatottság

A teljes gazdaságban a felmérés szerint 2007 augusztusa óta a második legnagyobb munkaerő bővítés ment végbe. A feldolgozóiparban a felmérés 20-éves történelmében példátlan, míg a szolgáltatóipariban áprilisi mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma. Amúgy ezt az áprilisi szintet 2008 elején láthattuk utoljára.

A bődületes foglalkoztatottság bővülés velejárója volt az erős árnyomás kialakulása. A termékek és szolgáltatások átlagos ára 2011 júliusa óta a második legnagyobb mértékben bővültek. Egyedül idén márciusban láthattunk jelentősebb drágulást.

A fogyasztók számára kedvező hír, hogy az alapanyag infláció öthónapos mélypontra esett vissza, ami némi enyhülést eredményezhet az árakban az elkövetkezendő hónapokban.

Ősszel lép az EKB?

A kimagasló adatok ellenére az EKB megvárhatja a „kemény” (nem felmérés alapú) gazdasági adatok növekedést megerősítő megjelenését, mielőtt kommentálná mennyiségi lazítási programja jövőjét. Várakozásaink szerint erre ősszel fog sor kerülni, ahol a bejelentésre kerülhet a jelenleg 60 milliárd eurós havi vásárlás csökkentése januártól.

Nem szükséges kapkodnia a jegybanknak hiszen az inflációs árnyomás egyáltalán nem kóros és a munkaerőpiac teljes foglalkoztatottsági szinttől való távolsága sem indokolja ennek eljöttét.

Túlzottá váló optimizmus

A piacokon a bevezetőben már említett eseménytelen kereskedés zajlott. Az EURUSD a héten a hétfőn kijelölt 1,116 és 1,126 közötti ársávban mozgott. Időszerű is volt megpihenni, hiszen a megelőző héten több mint 2 százalékos euró erősödést láthattunk. A technikai mutatók és az emelkedő trend sértetlensége arra utal, hogy folytatódhat a dollár gyengülése amiben az első megállót az 1,13 szint képviseli az 1,14 előtt.

Amúgy a tavalyi év nagy részét az árfolyam az 1,1 és az 1,14 értékek között töltötte. A részvénypiacon (EuroStoxx 600) hasonló oldalazást láthattunk. Az árfolyam a héten alig 1 százalékos sávban mozgott csak többségében alacsony forgalom mellett.

Továbbra is igaz, hogy a tőkebeáramlások (kilencedik hete folyamatosan) Európát részesítik előnyben Amerikában szemben, de elmúlt hónapok szinte példa nélküli európai alap vásárlásai miatt felfutó optimizmus kezd túlzottá válni.

Ez nem jelenti az emelkedő trend törését – amihez legalább a 385 pont alá kellene esni – de átmeneti korrekciót vonhat magával. A német kötvénypiacon pénteken jött némi mozgás. A 10-éves állampapír hozama május 18-a óta nem látott alacsony szintre mérséklődött, ami a keddi csúcshoz képest 9 bázispontos csökkenést jelent.

A jövő héten újfent kevés gazdasági adattal találkozunk majd. Kapunk végleges BMI mutatókat, de ezeknek piacmozgató hatásuk nem lesz. Ellenben az euró zóna üzleti klíma index megerősítheti a gazdaság optimista jövőképét. A legfontosabb mutatók mindenféleképpen az inflációs mutatók lesznek, ahol jelentősebb visszaesést prognosztizálnak az elemzők. Az unió esetében 1,0 százalékra várják az előző havi 1,2 százalék helyett, de így is 2013 óta a második legmagasabb értéket kaphatjuk.

Ezt olvasta már?

Pesszmistávávált a hangulat New Yorkban »