-->

Off-road központ Zalaegerszegen

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Bő egy hónapos építkezés után elkészült és 2012. október 5-én átadták a Göcsej Autóház és a Weltauto közös beruházásában épült off-road pályát, amely a márkakereskedés területén készült. Közel 1 hektáros alapterületen 10-nél több akadály várja az összkerékhajtású autókat, ahol szélsőséges körülmények között lehet tesztelni azokat. A bemutatót követő hétvégén Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere is ellátogatott a pénteken átadott off-road központba.

Ünnepélyes keretek között adták át 2012. október 5-én a zalaegerszegi Göcsej Autóház mellett épült Off-road Centrumot, a márkakereskedés vezetői és a kivitelezést folytató Vigasport képviselői jelenlétében. A bő egy hónap alatt felépített, közel 1 hektáros terepen 10-nél több akadályt alakított ki az erre szakosodott cég, akik már 20 hasonló, vagy ennél nagyobb élményparkot húztak fel hazánkban és az országhatárokon túl egyaránt. „A korábbi években már építettünk terepjárók számára nagyobb tesztpályát is, viszont márkakereskedések szintjén országos viszonylatban ez volt az utóbbi idők legnagyobb beruházása. A parknak a különlegessége abban rejlik, hogy relatív kis mérete ellenére minden olyan elem megtalálható benne, amely arra szolgál, hogy próbára tudjuk tenni összkerékhajtású gépkocsink képességeit” – mondta el az átadót követően Vigassy Ádám, a Vigasport ügyvezetője.

Az érdeklődők három szinten teljesíthetik a pályát, a sofőrök képességeihez mérten választható a kék, piros és fekete útvonal. A különböző nehézségi fokozatok eltérő feladatokat rejtenek magukban, a pályába építettek több méretű dombot, libikókát, halszálka- és váltott gerendás akadályt, valamint olyan döntött falakat is, ahol az oldaldőlés tesztelhető. A legkönnyebb szintet várhatóan bárki teljesíteni tudja majd, azonban a fekete pálya olyan elemeket is tartalmaz, amelyeken csak az instruktorok mehetnek végig. Ezen az útvonalon található a pálya legnehezebb akadályának számító extrém emelkedő is.

A löszös, homokos talajnak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy különböző terepviszonyok között vezessük kocsinkat, a park 80 százaléka mind a négy évszakban használható lesz. Nyáron várhatóan sivatagi állapot, télen pedig saras, mély, ragadós pálya várja majd a vállalkozó kedvűeket.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy átadhattuk az off-road pályánkat, mert bízunk benne, hogy segítségével felejthetetlen élményt tudunk nyújtani az ügyfeleinknek. Nyugat-Magyarországon egyedülállónak számít a Weltauto támogatásával megvalósult beruházás, így reméljük, hogy sokan látogatnak majd el a környékről, hogy kipróbálják akár saját autójuk, vagy a Volkswagen kínálatában szereplő összkerékhajtású modellek terepképességeit. A hétvége során Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere is tiszteletét tette kereskedésünknél, aki szintén megtapasztalhatta az igazi terepes élményt” – mondta el ifj. Szabó László, a Göcsej Autóház ügyvezetője.

A Weltauto-ról

A minőségi használtautók forgalmazására létrehozott Weltauto program 2001-ben, ausztriai mintára valósult meg Magyarországon. A 38 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, kifogástalanul szervizelt és kitűnő műszaki állapotú autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Weltauto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén. Bővebb információt a www.weltauto.hu honlapon talál.

Ezt olvasta már?

Élénkült a forgalom a használtautó-piacon »