Óriási torlódás az M3-ason

| olvasási idő: kb. 1 perc

Hatalmas a torlódás az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, miután a 44. kilométerszelvénynél hajnalban két autó ütközésekor az egyik jármű kigyulladt; három ember meghalt, kettő megsérült.

Hatalmas a torlódás az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, miután a 44. kilométerszelvénynél hajnalban két autó ütközésekor az egyik jármű kigyulladt; három ember meghalt, kettő megsérült. A pályazár több óráig is eltarthat, érdemes már Hatvan előtt kerülőútra letérni - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség kedd reggel az MTI-vel. 

Szabó János, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese elmondta: az égő járművet a gödöllői tűzoltók oltották el, majd a roncsot visszahűtötték, hogy a helyszínelés befejeztével szétdarabolhassák, s kiemelhessék belőle a holttesteket.

A teljes útzár miatt hatalmas a dugó a környéken, a körülbelül 20 kilométeres kocsisor vége Hatvannál vesztegel, de a kerülőútként használt 3-as főút is egyre telítettebb - közölte a megyei katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó igazgatóhelyettese.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a teljes útzár még órákig is eltarthat. A forgalmat a kerekharaszti pihenőnél terelik le a 3-as főútra, ám az egyre növekvő kocsisor miatt jóval előbb érdemes kerülőútra letérni a főváros felé haladóknak - tanácsolta a szóvivő.

rendőrség korábbi közlése szerint egy szlovák rendszámú BMW női vezetője feltehetően elaludt a volánnál, és nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak hajtott, majd kigyulladt.

A Fiatban hárman bennégtek, egy ember - aki még időben ki tudott mászni - másodfokú égési sérüléseket szenvedett, a BMW vezetője könnyebben sérült. Esetében felmerült az ittasság gyanúja, a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.

Ezt olvasta már?

Jövő héttől újra lehet Kínába utazni »