Rájuk számíthatunk a nehéz időkben

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Nehéz év áll a befektetői piac mögött, és ebben a környezetben felértékelődik az aktív vagyonkezelés, valamint a portfóliók folyamatos finomhangolásának jelentősége: negyedéven belül is történhetnek ugyanis olyan események, amelyek más megvilágításba helyezik az egyes alapokkal kapcsolatos döntéseket - mondta az Aegon Prémium Ügyfélklub rendezvényén Kadocsa Péter, az Aegon Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. Hangsúlyozta: az Aegon azért teljesít jól a befektetési piacokon, mert van stratégiája a váratlan piaci helyzetekre is.

Jelentős változások után

Komoly átalakulás történt a befektetői piacon 2016-ban: a munkát a folyamatos termékfejlesztés jellemezte az Aegon Alapkezelőnél, kivált, hogy a társaság budapesti irodája felel a régióért is - mondta az Aegon Prémium Ügyfélklub rendezvényén Kadocsa Péter elnök-vezérigazgató.

Idén – tette hozzá – a globális piac bővelkedett az olyan eseményekben, amelyeket nem tudtak előre jelezni az elemzők: ezek közé tartozott a Brexit népszavazás, amelyen végül a brit kilépés nyert, pedig ennek ellenkezőjét jósolták a szakértők.

Erre sem számítottunk

Az amerikai elnökválasztás végeredményére ugyanez jellemző, azzal a különbséggel, hogy az Aegonnál számítottak erre az eredményre, ezért már volt stratégiájuk az elnökválasztást követő napokra. Az elemzők azt is rosszul jósolták meg, hogy Trump győzelme esetén komoly bajok lesznek az amerikai részvény piacon, ahogy tévedtek azzal kapcsolatban is, hogy az amerikai kamatszint nem megy idén két százalék fölé.

A bizonytalansághoz hozzáadódik, hogy a világgazdaság fundamentális problémákkal is küzd. Bár az ipari termelés ma már nem az elsődlegesen fontos indikátor a gazdaság teljesítményét illetően, a növekedésének egyre visszafogottabb üteme mégis óvatosságra int.

Csökken a különbség a fejlett és a fejlődő országok között ezen a téren – hívta fel a figyelmet Kadocsa Péter, aki kiemelte, hogy az amerikai adatok elmaradnak a várttól, a vállalati szektor sem hozza azt a teljesítményt, amire számítottak a befektetők, és az alacsony kamatszintek miatt a kötvényhozamok is mélyen az elvárások alatt alakulnak. Azaz, az alapkezelőknek a magas kockázatok és az alacsony hozamok miatt nagyon nehéz a dolguk a jelenlegi környezetben.

Ezek a pozitívumok

Láthatók persze kedvező jelek is: az alacsony kamatszint serkenti a hitelezést, igaz, továbbra is magas a világgazdaság hitelterhelése, és a fejlődő piacokon komoly gondot okozhat még a nagy külső adósságállomány.

Törökországnál például ez komoly kockázatot jelent, Oroszországot viszont kevéssé érinti – illusztrálta a vegyes képet az elnök-vezérigazgató. A globális termelési lánc ma már teljesen kiszervezett és a bérkülönbségek is csökkentek a fejlett és a fejlődő régiók között. „Míg az ezredforduló idején az ipar kibocsátása sok többletmunka árán nőtt, mára ez nem igaz, a negyedik ipari forradalomnak köszönhetően.

Ennek is hatása van arra, hogy alacsonyak maradnak a kamatok, mert többletmunka híján nincs jelentős infláció sem” – részletezte a globális gazdasági helyzet bizonytalanságait Kadocsa Péter.

Fontos az aktivitás

Az elnök-vezérigazgató szerint ebben a környezetben az aktív portfóliókezelés lehet a siker eszköze. Hozzátette: az aktívan kezelt portfóliók között továbbra is az alacsony kockázatú abszolút hozamú alapok a népszerűek a piacon, de az aktívan kezelt vegyes alapok is jó megoldást jelentenek a befektetők számára.

A Dynamic és az Everest alapokat illetően miközben a munkamódszer változik, a termékek alapvető karaktere változatlan.  Az Expert alap esetében előtérbe kerültek a magyar alapkezelők által kezelt alapok.  „Világszínvonalúak a magyar abszolút hozamú alapok, és ezen a piacon az Aegon és a Concorde kiemelkedik” – értékelte a kínálatot Kadocsa Péter vezérigazgató.

A magyar kötvénypiacon a felminősítéseket követően komoly bizalom lett úrrá, ám Trump győzelme elterelte az érdeklődést, hiszen a befektetők arra számítanak, hogy az amerikai állam költekezésbe fog majd. Ez erősítette a dollárt, amely a tartósan emelkedő amerikai kamatszinttel együtt alapjaiban rajzolta át a hazai kötvénypiacot. Ennek ellenére az Aegon töretlenül hisz a magyar papírokban – hangsúlyozta Kadocsa Péter. 

Ezt olvasta már?

Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb befektetés »