Az OTP közel húszmilliót visszafizet ügyfeleinek

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az OTP Bank Nyrt. vállalását, amely fogyasztói kompenzációt, valamint oktatási célú kommunikációs kampányt foglal magában. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozás – 2012. január 1-jétől 2013. december 18-ig – megfelelő tájékoztatásokat tett-e közzé a hitelkártyája használatához kapcsolódó kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről, figyelemmel a türelmi időszakon túli visszafizetések esetén szükségessé váló kamatfizetésre a következő elszámolási időszakban történő vásárlások után is a 2016. június 20-ig érvényesülő kamatszámítás alapján.

A társaság ugyan nem értett egyet a GVH álláspontjával, ám komplex, több elemből álló kötelezettségvállalást nyújtott be. A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának részletes vizsgálata után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával.

Amit az OTP-nek tennie kell

A GVH a vállalkozás számára kötelezettségként írta elő, hogy vállalásai alapján térítsen vissza az érintett mintegy 11 ezer fogyasztónak – a kamatszámítási gyakorlat miatt felszámított – összesen több mint 19 millió forintot, ám a visszatérítés ne járjon költséggel vagy egyéb kötelezettséggel, elköteleződéssel, és egyúttal tájékoztassa a fogyasztókat a visszatérítés okáról és körülményeiről.

A banknak ezentúl indítania kell egy elsősorban televíziós és online megjelenésekre (tv-s miniprogramra, online hirdetésekre, YouTube videókra és honlapra) épülő, minimálisan négy hétig tartó oktatási célú (edukációs) kampányt, amelynek célja a pénzügyi kultúra, a fogyasztói tudatosság és a felelős döntéshozatal fejlesztése, valamint a különböző fogyasztói csoportok figyelmének felhívása a hitelkártyákkal kapcsolatos főbb tudnivalókra (például az elszámolási időszakra, a türelmi időszakra, valamint a visszafizetési lehetőségekre).

A fenti tájékoztatásokban népszerűsítenek majd egy minimálisan két évig elérhető, oktatási célú honlapot különböző fogyasztói célcsoportok (diákok, fiatalok, idősebb személyek) számára a hitelkártya-használat témakörében, lehetővé téve a bank-semleges informálódást is.

Megúszni a bírságot

A kötelezettségvállalás elfogadása mellett szóló körülményként értékelte a GVH, hogy az OTP már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakában benyújtotta kötelezettségvállalási nyilatkozatát, amely jelentősebb idő és erőforrás megtakarítását tette lehetővé, valamint a cég az alapeljárás befejezése előtt módosította kereskedelmi gyakorlatát, majd a fogyasztók számára kedvező módon változtatta meg kamatszámítása módszertanát.

A bírság megúszásban segített az is, hogy az OTP vállalása kompenzációs és edukációs elemet is tartalmazott, illetve hogy a GVH nem állapított meg a versenyfelügyeleti eljárás szempontjából releváns jogsértést a vállalkozással szemben e döntését megelőző öt évben.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Hirdetés
Befektetés

Szilárdtest-akkumulátor fejlesztőbe invesztál a VW

A Volkswagen konszern 100 millió dollárt fektet a szilárdest-akkumulátor...

Félmilliárd dollárt fektet a Google a kínai JD.com-ba

A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online...

Turbulenciákat okoz a protekcionizmus

A külföldre irányuló befektetések a múlt évben 23 százalékkal estek.

Ezt olvasta már?

Dupla aljnál bizonytalankodik az OTP »