Könnyebb dolguk lesz a CSOK-igénylést tervezőknek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyorsabb ügyintézés, kibővített jogosultság

Novák Katalin két, szerdától hatályos rendeletmódosítást ismertetett. Elmondta: egyebek mellett bevezetik a nyilatkozati elvet, amelynek az a lényege, hogy az igénylőknek nem kell minden dokumentumot beszerezniük, elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozatot tenniük.

Az ügyintézési határidők rövidülnek, a már megkezdett otthonbővítésekre is lehet támogatást kérni, továbbá a külföldről hazatérő, itthoni tb-jogviszony nélküli magyar családok is kaphatnak csokot.

A csok népszerűségét jelzi, hogy eddig 68 ezer család, 280 ezer ember tudta már igénybe venni 189 milliárd forint összegben - mondta.

A támogatási keret felülről nyitott, az minden család számára elérhető lesz a jövőben is - fűzte hozzá.

Véleményalapú módosítások

Közölte, a két kormányrendelet módosítását a tapasztalatokat, visszajelzéseket és kritikákat megfontolva tették meg. Azt hangoztatta: a kormány megbízik a magyar emberekben, és azt szeretnék, ha minél kevesebb adminisztratív teher mellett vehetnék igénybe a csok-ot.

A változtatások részleteit ismertetve elmondta, március 15-e után a csok banki igénylésénél egy egyszerűbb esetben akár elég lehet a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-jogviszony igazolása, az adásvételi szerződés vagy az építési napló, valamint egy nyilatkozat az egyéb körülményeikről.

Elmondta, a csok-ot a hazatérő családok is igénybe vehetik, ha külföldi tb-jogviszonyt igazolnak, és vállalják, hogy egyikük 180 napon belül magyar tb-jogviszonyt létesít.

Az otthonukat bővítők a már folyamatban lévő építési munkákra is igényelhetik a csok-ot, továbbá akár minden költségüket fedezhetik a csok-ból a támogatás összegéig.

Döntés két hónapon belül

Március 15-étől a bankoknak is gyorsabban kell elbírálniuk az igényléseket, így 30 napon belül kell dönteniük a lakásvásárlási ügyekben, az építkezéseknél pedig 60 nap a határidő. Változás lesz az is, hogy a csok iránti igény benyújtására két hónappal több idejük, azaz fél évük lesz a családoknak.

A banki szempontból hitelképtelen fiatalok számára jelent változást, hogy a jövőben a csok igényléséhez adóstársnak bevonják szüleiket vagy közeli hozzátartozóikat. A csok-hoz kapcsolódó kedvezményes hitel igénybe vételének nem lesz időbeni korlátja.

A fontos változások közé tartozik az is, hogy március 15-étől minden család kérhet csok-ot akkor is, ha már van ingatlantulajdona; eddig ezt csak az új lakást szerző családok tehették meg.

Áfa-visszatérítés

Változik az áfa-visszatérítés szabályozása is. Eszerint mindenki, aki építkezik, és 27 százalékos áfakulcsos számlát nyújt be, kérheti - 5 millió forintig - az adóvisszatérítést. Az áfa-visszatérítési lehetőséget kiterjesztik továbbá a nyugdíjasokra és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre.    

Azok a családok, akik korábban már vettek fel lakáscélú támogatást, a jövőben több támogatást kaphatnak, ha újabb három gyermeket vállalnak. Ez azt jelenti, hogy az új támogatásból már nem kell levonni a már meglévő gyerekek után kapott "szocpolt".

Novák Katalin azt hangoztatta, ha a kormány a választáson újból lehetőséget kap, akkor megtartja és bővíti az otthonteremtési programot. A magyar családok számíthatnak arra, hogy lesz csok, lesz otthonteremtési program - mondta az államtitkár.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Hirdetés
Befektetés

Szilárdtest-akkumulátor fejlesztőbe invesztál a VW

A Volkswagen konszern 100 millió dollárt fektet a szilárdest-akkumulátor...

Félmilliárd dollárt fektet a Google a kínai JD.com-ba

A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online...

Turbulenciákat okoz a protekcionizmus

A külföldre irányuló befektetések a múlt évben 23 százalékkal estek.

Ezt olvasta már?

Aki okosan ad ki, az most aztán kaszál »

4IG 3500 (-1,13 ) ESTMEDIA 127 (1,60 ) MOL 2606 (-0,31 ) NUTEX 38 (-7,32 ) OPUS 700 (0,14 ) OTP 9940 (-1,39 ) OTT1 270 (-2,17 ) PANNERGY 664 (-0,90 ) RICHTER 5050 (0,70 ) SET Group 255 (1,19 ) ZWACK 17700 (-0,28 )