Kisebb adókulcsok lehetőségét vetette fel a kormány

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Ha a magyar költségvetés stabil, lehetőség nyílik további adócsökkentésre, a következő években pedig a gazdaság fenntartható kifehérítésére és a hatékonyság növelésére kell koncentrálni - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a XI. Nemzetközi Adókonferencián tartott előadásában a számvevőszék pénteki közleménye szerint.

Ezeket tervezik jövőre

Domokos László a tájékoztatás szerint a jövő évi költségvetésről elmondta, folytatódnak a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, egyebek mellett az online számlázási rendszer bevezetése, amely főként az általános forgalmi adó bevételek növekedését érinti pozitívan, és a 2017-ben elindult NAV Stratégiai megújulás program, amelynek első intézkedései 2018-ban járulnak hozzá a költségvetés bevételeinek növeléséhez.

Az ÁSZ elnöke szerint a költségvetés állapota most megfelelő, az anyagi alapok adottak a kormány többéves adócsökkentési terveinek megvalósításához. Úgy vélte, a versenyképesség záloga a költségvetési kiadásokkal szemben hatékonysági és eredményességi követelmények meghatározása, rendszeres nyomon követése és értékelése.

Csökkent a feketegazdaság aránya

A közlemény szerint Domokos László elmondta, hogy a hazai feketegazdaság aránya a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva 24 százalékról 20-21 százalékra csökkent az elmúlt években. Ezt a tendenciát erősíteni kell, ezért olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek az illegális zónát évről évre zsugorítják - szögezte le.

Tovább kell növelni az adóbeszedés hatékonyságát, amely nemcsak öncél, hanem eszköz is lehet arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek - tette hozzá. A bevételek és a jövedelmek kifehérítésében fontos eszközt jelentenek a csökkenő adókulcsok is - mutatott rá az ÁSZ elnöke.

Kisebb adókulcsokat szeretnének

Az ÁSZ elnöke szerint elengedhetetlen, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek kisebb adókulcsok, vagy célzott kedvezmények révén.

Domokos László kitért arra, hogy a bevételek esetében 100 százalékos megfelelőséget első alkalommal az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott 2018-as büdzsé esetében állapított meg az ÁSZ.

Felidézte, a 2015-ös költségvetési törvénytervezet véleményezése során a bevételi előirányzatok 72 százalékát ítélte megalapozottnak a számvevőszék, a 2016-os költségvetés véleményezésekor már közel a 90 százalékát, a 2017-esnél pedig a bevételi előirányzatok csaknem 100 százalékát minősítette megalapozottnak - mondta az ÁSZ elnöke a közlemény szerint.

Hirdetés
Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Ki kapjon több uniós pénzt, Kelet vagy Dél?

Brit sajtóértesülések szerint több tízmilliárd euró fejlesztési forrást...

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Hirdetés
Befektetés

Kína lehet az új menedék?

A 10 éves USA kincstárjegy hozama elérte a 3 százalékos lélektani szintet: a...

Zombiállapotból ébredeznek a piacok

Véget ért egy, a korábbiakhoz nem hasonlítható ciklus. Ebben a ciklusban a...

Felügyeleti eljárás indult a nedolgozz.hu ellen

Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárultáig azonnali hatállyal...

Ezt olvasta már?

Mi a teendő az adóbevallás-tervezetekkel? »

4IG 3000 (-3,23 ) ALTEO 710 (0,71 ) ANY 1390 (-0,71 ) APPENINN 678 (0,15 ) BIF 1920 (-0,52 ) CIGPANNONIA 461 (1,77 ) CSEPEL 974 (0,21 ) Duna House A 4100 (-0,49 ) EMASZ 26000 (-0,76 ) ENEFI 201 (0,50 ) ESTMEDIA 100 (-23,08 ) FHB 625 (-2,34 ) KONZUM 3350 (0,30 ) MASTERPLAST 645 (-0,77 ) MOL 2980 (1,15 ) MTELEKOM 452 (-0,11 ) NORDTELEKOM 55 (7,78 ) NUTEX 50 (-2,35 ) OPUS 721 (1,55 ) OTP 11410 (0,35 ) OTT1 297 (-0,34 ) PANNERGY 760 (1,60 ) RABA 1360 (-2,16 ) RICHTER 5250 (0,29 )